Index Vakbarát Hírportál

Katar: Nincs igazi politikai akarat a gázai tűzszünetre

2024. május 20., hétfő 11:28

Nincs igazi politikai akarat a gázai tűzszünetre, amíg folytatódnak a hadműveletek – közölte Mohammed el-Hulejfi katari államminiszter hétfőn.

Katar – Egyiptom és az Egyesült Államok mellett – a háború októberi kitörése óta igyekszik közvetíteni a szemben álló felek között. Szintén hétfőn az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű segélyszervezet arra figyelmeztetett, hogy a Gázavárostól mintegy négy kilométerre északra fekvő Dzsabália menekülttáborában lévő al-Auda kórház teljesen kifogyott az ivóvízből.

A szervezet az X-en azt közölte, hogy az egészségügyi létesítményt harckocsik veszik körbe, s aláhúzta: a harcoló feleknek minden körülmények között tiszteletben kell tartania a kórházak biztonságát.

Mindeközben vasárnap este Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter vizsgálatot követelt az izraeli hadsereg (IDF) vasárnapi, az övezetben lévő Nuszeirát menekülttábora ellen elkövetett, 31 halálos áldozattal és 20 sebesülttel járó támadása ügyében, kizárandó a háborús bűncselekmény gyanúját.

Rovatok