Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump lehetséges alelnökjelöltje szinte az egekig magasztalta Orbán Viktort

2024. május 20., hétfő 14:07

J.D. Vance ohiói republikánus szenátor szerint jó döntés volt a magyar egyetemek alapítványokba való kiszervezése, és az Egyesült Államoknak is hasonlóan kéne eljárnia.

J. D. Vance ohiói republikánus szenátor – akit Donald Trump korábbi elnök egyik alelnökjelöltjeként tartanak számon – arról beszélt, hogy az Egyesült Államok tanulhatna Orbán Viktor magyar miniszterelnök néhány döntéséből, köztük az egyetemek alapítványokba való kiszervezéséből – írja a CBS News.

„Teljesen ésszerű elképzelés, hogy az adófizetőknek legyen némi befolyásuk arra, hogy a pénzüket hogyan költik el ezeken az egyetemeken. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben hozott okos döntéseket, amelyekből tanulhatnánk” – fogalmazott Vance. 

Az ohiói republikánus már korábban is dicsérte Orbán Viktor egyetemekkel kapcsolatos megközelítését, mondván, hogy az ő módszere modell lehet az amerikai felsőoktatás számára, mert úgy véli, hogy az intézményeket a baloldal irányítja az adófizetők helyett.  

Az egyetemek egy társadalmi szerződés részét képezik, ők nevelik a gyermekeinket. Fontos szellemi tulajdont állítanak elő, rengeteg pénzt kapnak ezért, de ha nem jól oktatják a gyermekeinket, akkor nem teljesítik az alku rájuk eső részét

– fogalmazott Vance, aki szerint politikai megoldást kell találni a problémára, hozzátéve, hogy nem mindenben ért egyet a magyar kormányfővel. 

Mindeközben Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője a közelmúltban élesen bírálta, hogy a magyar kormány egyre népszerűbb a párt politikusainak körében, de kritizálta Orbán Viktor külpolitikáját is.

Rovatok