Index Vakbarát Hírportál

Ciprus elárulta, mennyi segélyt sikerült eddig leszállítani Gázába

2024. május 21., kedd 19:51

Mintegy ezer tonna segélyt sikerült eddig Ciprus felől leszállítani a Gázai övezetbe, amióta az amerikai hadsereg felépített egy ideiglenes dokkot a palesztinok lakta térség humanitárius támogatására – közölte kedden a nicosiai kormány.

A tájékoztatás szerint péntektől vasárnapig négy hajó – három amerikai és egy francia teherhajó – szállított segélyt a Gázai övezetbe. 

„A művelet jól szervezett. A hajók tovább ingáznak Ciprus és a Gázai övezet között” – mondta Viktor Papadopulosz kormányszóvivő a ciprusi RIK közszolgálati rádióban, amit az MTI is közzétett. Mint mondta, a segélyek az Egyesült Arab Emírségekből, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Romániából és Ciprusról származnak. Hozzátette, hogy a napokban további országokból is várnak segélyeket a ciprusi Lárnakába.

Az amerikai hadsereg mintegy ezer katonája építette fel az ideiglenes mólót.

Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) ugyanakkor kedden közölte, hogy fel kellett függesztenie a segélyek osztását a déli Rafah városában tekintettel arra, hogy kifogytak a készletekből, és a biztonsági helyzet sem teszi ezt lehetővé.

Az UNRWA felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet 24 egészségügyi központjából mindössze hét működik, s az utóbbi tíz napban nem kaptak semmiféle orvosi szállítmányt a rafahi és Kerem Salom-i határátkelők lezárásai, illetve az ott kialakult fennakadások miatt.

Tedrosz Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója felszólította Izraelt, hogy oldja fel a humanitárius segélyek korlátozását, mondván, elvágták az egészségügyi készletek legfőbb bejutási útvonalát Egyiptom felől a palesztinok lakta térségbe.

„Olyan időben, amikor a Gázai övezet lakói éhínséggel kénytelenek szembesülni, sürgetjük Izraelt, hogy oldja fel blokádját, és engedjen be segélyeket. Több segély nélkül nem tudjuk fenntartani a kórházaknak nyújtott életmentő támogatásunkat” – tette hozzá a főigazgató a genfi sajtótájékoztatón.

Rovatok