Index Vakbarát Hírportál

Váratlan bejelentést tett a brit kormányfő, kiírták a választás időpontját

2024. május 22., szerda 21:32

Július 4-én parlamenti választást tartanak az Egyesült Királyságban – jelentette be szerdán Rishi Sunak brit miniszterelnök az MTi szerint. Közel 80 éve nem volt példa arra, hogy ilyen időpontban tartsanak választást a szigeteken.

Szerdán, még a miniszterelnök bejelentése előtt is több angolszász lap írt arról, hogy valószínűleg július 4-én lesz a választás.

Ezt a hírt erősítette meg utóbb Rishi Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt tett nyilatkozatában. Közölte: szerdán kérte III. Károly királytól a parlament feloszlatását, és az uralkodó elfogadta az indítványt. Mint mondta, a parlament pénteken fejezi be munkáját és a király jövő csütörtökön oszlatja fel hivatalosan az alsóházat.

Ezzel véget ér az előző, 2019-es választás óta tartó parlamenti időszak, és megszűnik az alsóház jelenlegi képviselőinek mandátuma.

A júliusi választásról szóló bejelentéshez fűzött hétperces nyilatkozatában Sunak felidézte, hogy a konzervatív kormány a koronavírus-járvány idején – amikor ő pénzügyminiszter volt – költségvetési intézkedéseket hozott a zárlat miatt veszélybe került munkahelyek millióinak megmentésére, a friss adatok pedig azt mutatják, hogy az infláció a korábbi kiugrás után normalizálódott.

A brit statisztikai hivatal (ONS) éppen szerdán jelentette be, hogy áprilisban 2,3 százalékra - a Bank of England 2 százalékos inflációs céljának közelébe – lassult áprilisban a tizenkét havi brit infláció. Ez három és fél évi inflációs mélypont, és politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint ennek jelentős szerepe volt abban, hogy Rishi Sunak nem sokkal a friss inflációs adatok ismertetése után jelentette be a parlamenti választások időpontját.

A brit kormányfő a Downing Streeten elmondott nyilatkozatában felidézte azt is, hogy a világ az ukrajnai háború és más kihívások miatt az utóbbi években még veszélyesebbé vált. Ellenséges államok fegyverként használják a migrációt, és ezzel próbálják kikezdeni a világ integritását – fogalmazott.

Sunak szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben egyértelmű cselekvési tervekre, bátor cselekedetekre van szükség a biztonságos jövő felé vezető út kijelöléséhez. Kijelentette: a választáson a briteknek arról kell dönteniük, hogy kinek vannak ilyen tervei, ki áll készen arra, hogy végrehajtsa az ország jobb jövőjének megteremtéséhez szükséges bátor lépéseket.

Ezért volt váratlan lépés 

Bár a kormányfő bejelentése előtt néhány lap megszellőztette a választás lehetséges időpontját, több híroldalon (például a CNN-en is) „meglepőnek” nevezték azt, ahogy Rishi Sunak szerdán bejelentette a választás időpontját.

A miniszterelnök ugyanis legkésőbb 2025 januárig még elodázhatta volna a választást, így – mint a BBC írta –

sokan arra számítottak, hogy a kormányfő csak az ősszel fogja kiírni a választást.

Sunak vélhetően a pozitív inflációs adatok fényében döntött úgy, hogy most megteszi ezt a lépést, amelyet követően hamarosan kezdetét veszi a hathetes kampány is. A BBC azt is megjegyezte, hogy közel 80 éve, 1945 óta nem tartottak júliusban parlamenti választást az Egyesült Királyságban. 

Kormányváltásra lehet számítani – a kérdés csak az, hogy hány százalék lesz a különbség

A 2019-ben tartott, legutóbbi brit parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és kényelmes, 80 fős alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt. 

Johnson azonban 2022 júliusában lemondott pártvezetői posztjáról és a miniszterelnöki tisztségről, miután nyilvánosságra került, hogy a londoni kormányfői hivatalban a koronavírus-járvány miatt saját kormánya által elrendelt szigorú korlátozások idején ivászatokkal kísért társasági összejöveteleket rendeztek. Az ügy miatt a Scotland Yard pénzbírságot rótt ki Johnsonra.

Boris Johnson volt a modern brit politikatörténetben az első hivatalban lévő miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági intézkedéssel sújtottak. A közkeletűen partygate néven emlegetett ügy az utóbbi évek legnagyobb brit belpolitikai botrányává fajult, és részben ennek hatására mélypontra süllyedt a konzervatívok választói támogatottsága.

Hozzájárult a Konzervatív Párt népszerűségének zuhanásához az is, hogy Johnson utódja, Liz Truss alig 49 nappal hivatalba lépése után kénytelen volt lemondani, miután a kormánya által bejelentett hatalmas – a piacok által jórészt fedezetlennek ítélt – adócsökkentési program súlyos tőzsdei, kötvény- és devizapiaci felfordulást okozott, és ennek nyomán a programot csaknem teljes egészében vissza kellett vonni.

A felmérések hónapok óta következetesen 20-30 százalékpont közötti támogatottsági előnyt jeleznek a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt számára.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov a választások időpontjának szerdai bejelentése után ismertetett, 2003 választó bevonásával elvégzett friss felmérésében kimutatta, hogy a Konzervatív Pártra jelenleg a britek 20 százaléka szavazna, a Munkáspárt ugyanakkor a voksok 47 százalékát szerezné meg.

A YouGov kérdésére a válaszadók 71 százaléka nevezte valószínűnek, hogy a júliusi parlamenti választás után Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke. 

Starmer a választások időpontjának szerdai bejelentése utáni nyilatkozatában közölte: győzelme esetén a Munkáspárt „ismét a dolgozó emberek szolgálatába állítja" a kormányt. Hozzátette: a választók számára eljött a lehetőség arra, hogy „véget vessenek a káosznak, új fejezetet kezdjenek, és megkezdjék Nagy-Britannia újjáépítését”.

A Konzervatív Párt 2010-ben került kormányra David Cameron jelenlegi külügyminiszter vezetésével.  

Rovatok