Index Vakbarát Hírportál

Kijelentette, hogy az SS nem minden tagja volt bűnöző, ezért eltiltották a kampányolástól az AfD politikusát

2024. május 22., szerda 14:32

Maximilian Krah, az Alternatív Németország (AfD) jobboldali pártjának európai parlamenti listavezetője azt mondta a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában, hogy a náci SS nem minden tagja volt bűnöző. A politikus a nemzetközi felháborodásra reagálva kijelentette, hogy ezentúl nem vesz részt pártja kampányrendezvényein.

Az Alternatív Németországnak (AfD) jobboldali párt eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti (EP-) listavezetőjét, Maximilian Krahot – jelentette be szerdán a párt szóvivője.

Az AfD vezetősége telefonos konferencián hozott döntést Krah ügyében, miután a francia jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) kedden bejelentette, hogy véget vet az európai parlamenti együttműködésnek az AfD-vel a német párt EP-listavezetője körüli botrányok miatt.

Az ügy háttere, hogy Maximilian Krah a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy a náci SS nem minden tagja volt bűnöző.

Soha nem fogom azt mondani, hogy minden ember, aki valaha SS-egyenruhát viselt, az automatikusan bűnöző lett volna

– fogalmazott az AfD politikusa. Arra a kérdésre, hogy a náci párt fegyveres alakulatának tagjait háborús bűnösöknek tartja -e, Krah azt felelte, hogy „bizonyos, hogy magas százalékban bűnösök voltak, de nem mindenki volt az”.

A franciák kiakadtak

A francia Nemzeti Tömörülés az interjú megjelenése után jelezte, hogy nem akar a jövőben egy frakcióban dolgozni az AfD-vel az Európai Parlamentben. Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke a TF1 televízióban azt mondta, úgy véli, az AfD „vörös vonalakat” lépett át, és emiatt az EP-választás után pártja új szövetségeseket keres, és nem fog tovább az AfD képviselői mellett ülni. Arra a kérdésre, hogy a két párt közül melyik fog távozni az Identitás és Demokrácia nevű európai parlamenti képviselőcsoportból, Bardella azt mondta, hogy a választás után az EP-ben a frakciókat újrarendezik.

Maximilian Krah az X-en bejelentette, hogy pártja egységének megőrzése érdekében nem vesz részt ezentúl az AfD kampányrendezvényein, és távozik a párt szövetségi végrehajtó bizottságából is.

Április végén a német hatóságok őrizetbe vették Krah asszisztensét, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Európai Parlamentben folytatott tárgyalásokról információkat osztott meg a kínai hírszerzéssel, valamint Németországban tartózkodó kínai ellenzékiek után kémkedett Peking megbízásából. Krah brüsszeli irodáját is átkutatták, mert őt tanúként kezelik az ügyben.

Az AfD EP-listájának második helyén szereplő Petr Bystronnal szemben pedig május közepén indított vizsgálatot a müncheni főügyészség vesztegetés és pénzmosás gyanújával. Emiatt – a pártvezetés kérésére – már ő is mellőzi a nyilvános szerepléseket a kampányban.

(Borítókép: Maximilian Krah 2024. április 24-én Berlinben, Németországban. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok