Az utóbbi napokban komoly erőszakhullám söpört végig egy francia tengerentúli területen, Új-Kaledónián. A zavargásoknak jelenleg hat áldozata van, köztük két rendőr. Mi állította feje tetejére a békés szigetvilágot, és egyáltalán mit keresnek a franciák mintegy 17 ezer kilométerre Európától?
Új-Kaledónia egy szigetcsoport a Csendes-óceán délnyugati részén. A gyönyörű trópusi paradicsom nagyjából 269 ezer ember állandó otthona. Azonban a festői táj mélyen gyökerező ellentéteket rejt. Az őslakosoknak, valamint a francia telepesek leszármazottainak merőben eltérő elképzeléseik vannak a szigetek jövőjéről.
Az európaiak azt szeretnék, hogy a terület továbbra is Franciaország része maradjon, az eredeti lakók, a kanak népcsoport viszont évtizedek óta saját országról álmodozik.
A két népcsoport közti feszültség a múlt hét elején erőszakba csapott át Új-Kaledóniában. Az események miatt Emmanuel Macron elnök szükségállapotot hirdetett a korábbi francia gyarmaton, és háromezer rendfenntartót vezényelt Európából a „törvény és a rend” helyreállításának érdekében a szigetországba.
A kanak őslakosság egy része azután fordult szembe a francia állammal és a nem őslakókkal, hogy a párizsi parlament alsó- és felsőháza elfogadott egy alkotmánymódosítást, ami nagyjából 25 ezer európai bevándorlónak és gyermekeiknek adna szavazati jogot az új-kaledóniai választásokon.
A kanakok a szigetcsoport népességének mintegy 40 százalékát teszik ki, és nem először próbálják erőszakosan kivívni a függetlenségüket a korábbi gyarmattartótól. A 1980-as években polgárháborús állapotok uralkodtak a szigeteken. A konfliktus rendezésének érdekében 1998-ban aláírták a szigetcsoport fővárosában az úgynevezett nouméai megállapodást, amely jelentősen kibővítette a szigetek önrendelkezését, és egy 20 éves elszakadási tervet vázolt fel Franciaországtól.
A párizsi kormány, a lojalisták, valamint az elszakadáspárti őslakosok között létrejött háromoldalú szerződés azt is kikötötte, hogy a két évtizedes időszak végén, azaz 2018-ban Új-Kaledóniában függetlenségi népszavazást kell kiírni, amelyet további kettőnek kell majd követnie.
Azonban mindhárom alkalommal, 2018-ban, 2020-ban, majd 2021-ben is a lojalisták – azaz a Francia Köztársaságban maradni kívánók – győztek.
Viszont a teljes képhez hozzátartozik, hogy az utolsó, 2021-es referendumot az őslakosok egy jelentős része bojkottálta, mert a francia parlament nem volt hajlandó elhalasztani a koronavírus-járvány kellős közepén tartott népszavazást. Az elszakadáspártiak a népszavazást tehát illegálisnak ítélték meg, így a szigetvilágot meghatározó két fontos politikai tömörülés, a lojalisták és a kanak önrendelkezésért küzdő koalíció között három évvel ezelőtt megszűnt a párbeszéd, a két csoport politikusai innentől kezdve nemes egyszerűséggel nem voltak hajlandók szóba állni egymással. Ez a társadalmi és politikai megosztottság pedig egyre nagyobb feszültséget szült Új-Kaledóniában.
A francia parlament áprilisban úgy gondolta, hogy ideje locsolni egy kis benzint a már amúgy is parázsló tűzre, és egyoldalúan kezdeményezte a 1998-as megállapodás módosítását. A tervezet szerint – amelyet már mind a szenátus, mind a francia nemzetgyűlés elfogadott – minden Új-Kaledóniában született vagy 10, illetve annál több éve ott élő személy részt vehet majd a választásokon. Ezzel mintegy 25 ezer, helyben élő európai, polinéz vagy ázsiai bevándorló kap majd szavazati jogot.
A kanakokat viszont rettenetesen feldühítette ez az intézkedés. A korábbi nouméai megállapodásban ugyanis a felek megegyeztek, hogy sem a területre 1988 után érkező bevándorlók, sem azok gyermekei nem vehetnek részt a parlamenti képviselők választásán.
A kanak politikusok szerint a választójog korlátozására azért van szükség, hogy az őslakosokat idővel ne szoríthassák ki a franciák a kormányzati és önkormányzati kulcspozíciókból.
Másként fogalmazva azt akarják biztosítani, hogy az eredeti lakosok politikai befolyása ne csökkenhessen a tömegesen betelepülő franciák miatt. Az Európában élő franciáknak Új-Kaledónia egyébként népszerű új otthona a nyugdíjazásuk után – körülbelül 45 ezren érkeztek a szigetekre a megállapodás aláírását követően.
Még maguk az őslakosok is megosztottak a zavargások megítélésében. A legtöbben azon az állásponton vannak, hogy hallatniuk kell a hangjukat, azonban nem emberéletek árán. Mások azonban teljesen kilátástalannak látják a helyzetet, és úgy érzik a francia állam cserben hagyta, átverte őket, és továbbra is gyarmattartóként lép fel velük szemben.
Elnyomva érezzük magunkat. Dühösek vagyunk. Minden egyes dolgot Párizsban döntenek el helyettünk
– nyilatkozta egy kanak nő a DW-nek.
Franciaország történelmi befolyása a bolygó egész területén halványulni látszik. Nem egészen egy éve történt, hogy az utolsó francia csapatok is elhagyták Afrikában a Száhel-övezetet, miután több korábbi gyarmaton is összeomlott a francia katonákkal szavatolt demokratikus rend, és a hatalmat megragadó katonai junták kiutasították az egykori gyarmattartó hatalmat.
Az Európai Unió egyik vezető országa azonban továbbra is rendelkezik területekkel a világ számos pontján: a Karib-térségben, Dél-Amerikában és Óceániában is. Ezek az úgynevezett tengerentúli területek, amelyek Franciaország részének számítanak, így Párizsnak teljes befolyása van felettük. Még a különleges státuszt és a területek közül a legszélesebb önrendelkezést élvező Nouméa lényegi ügyeit is valójában Európában döntik el.
Franciaországnak több különböző okból is érdekében áll megtartani Új-Kaledóniát:
Mivel a szigetcsoport Franciaország része, így akármilyen meglepő, a Budapesttől több mint tízezer kilométerre található Új-Kaledónia lakói európai uniós állampolgároknak számítanak. Például részt vehetnek az európai parlamenti választásokon is. Azonban a csavar a történetben, hogy a szigetcsoport valójában nem része az Európai Uniónak, csupán tengerentúli területnek minősül.
Azonban különmegállapodásoknak és annak a ténynek köszönhetően, hogy a szigeteken uniós állampolgárok élnek (lévén minden francia születési jogán uniós polgár), a tőke és a munkaerő ugyanúgy szabadon áramolhat. Ezért van az, hogy Új-Kaledónia az egész Európai Unió számára kulcsfontosságú.
Amennyiben a terület elszakadna Párizstól, akkor a kontinens gazdasági vérkeringéséből is kiesne egy kulcsfontosságú partner a nikkelbehozatalban.
Az érc ára már a zavargások hírére is kilőtt. A hónap elején a kereskedők még 18 ezer, május végére viszont már 21 ezer dollárért kínálták tonnáját a Londoni Fémtőzsdén. A szakértők szerint a nikkel a zavargásokban is közrejátszott. Az érc ugyanis Új-Kaledónia teljes exportjának mintegy 90 százalékát teszi ki, és minden negyedik munkavállaló a nikkeliparban dolgozik. Miután tavaly az érc világpiaci ára bezuhant – mintegy 45 százalékos esést produkált egyébként –, sokan elveszítették a munkájukat – írta az AP.
A zavargásokat tehát az alapvető politikai és etnikai megosztottság, a francia parlament alkotmánymódosítása és a lakosság gazdasági problémái együttesen váltották ki.
Egy ilyen instabil, megosztott társadalomban fennállhatott volna egy újabb polgárháború veszélye, azonban egyelőre úgy néz ki, hogy a francia rendőrség képes fenntartani a rendet Új-Kaledóniában. Az erőszakhullám megfékezésének érdekében pedig Emmanuel Macron francia elnök is felkereste a zavargások helyszínét.
A francia elnök kedd este indult el Nouméába, ahova – magyar idő szerint – csütörtök hajnalban meg is érkezett. A sajtótájékoztatón egyperces néma csenddel emlékezett meg a zavargásokban életüket vesztett emberekről, és azt mondta, hogy azonnal feloldja a rendkívüli állapotot, és kivonja a rendfenntartókat, amennyiben a lakosság megszünteti az útakadályokat, illetve elbontja a barikádokat.
Macron érkezésekor kijelentette, hogy a francia kormányzat „a nép oldalán áll”, és a jelenlegi legfőbb célnak a nyugalom és a biztonság visszatérését tartja. Hangoztatta, hogy a helyzetnek „intézményes keretek között” kell megoldódnia.
Miután minden érintett politikai féllel tárgyalt, a nap végén bejelentette, hogy
elhalasztják az erőszakos tiltakozást kiváltó választójogi reform életbeléptetését.
Egy hónapon belül felmérik a helyzetet, és döntenek a megvalósítandó intézményi reformokról.
Emmanuel Macron szerint a választójogi reformnak megvan a demokratikus legitimitása, miután a törvényhozók Párizsban elfogadták. Hozzátette: nem volt kétsége a 2021-es népszavazás legitimitása kapcsán sem, amelyen a túlnyomó többség a függetlenség ellen szavazott.
(Borítókép: Egy kaledóniai zászló egy égő jármű mellett egy függetlenségpárti útzárnál La Tamoa településen, Paita községben, Franciaország csendes-óceáni területén, Új-Kaledóniában 2024. május 19-én. Fotó: Delphine Mayeur / AFP)