Index Vakbarát Hírportál

Árverésen viheti a kocsit, de ne lepődjön meg, ha lekapcsolja az Interpol

2024. május 26., vasárnap 15:20

Egy Audi A6 típusú autót bocsátott árverésre a szerb vámhatóság. A licit szépséghibája, hogy a luxuskocsit az Interpol körözi, következésképpen az autó minden bizonnyal lopott, és lefoglalják, ha tulajdonosa ezzel kísérli meg átlépni a határt. Az ehhez hasonló járművek értékesítése bevett gyakorlatnak számít az állami intézménynél.

Nem számít újdonságnak, hogy a lefoglalt tárgyakat rendszeresen értékesíti a szerb vámhatóság. A szemfüles portyázó jutányosan tehet szert egy-egy keresett cikkre.

Ezúttal egy 2015-ös évjáratú Audi A6-ost hirdettek meg nagyjából tízezer eurós, kevesebb mint hatmillió forintos indulóáron. A piaci értéke ennél 50 százalékkal magasabb: egy ehhez hasonló, ám „jogtiszta” autóért akár több mint tizenötezer eurót is lehet kapni.

A licitre kínált autónak egyetlen, viszont komoly baja van: a nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol körözi – jelentette a Vreme.

A vámhatóság becsületére szóljon, hogy a potenciális vásárlót erről a „zavaró körülményről” előre tájékoztatják. Ennek ellenére rejtélyes, hogy egy körözött járművet hogyan értékesíthet egy állami szerv.

A vevő tehát tisztában van azzal, hogy a tulajdonát akár másnap elkobozhatják vagy lefoglalhatják, hacsak „nem autózik vele körbe-körbe az udvarában” – jegyezte meg egy civil fogyasztóvédelmi szervezet, amely kesernyésen hozzátette: „ilyen csak Szerbiában fordulhat elő”.

Néhány éve még több lopott autót találtak a Balkánon.

Nem egyedi eset

Az albán határon a macedón rendőrség 2006-ban öt, embercsempészetre rendszeresített autót foglalt le, köztük egy méretes, eredetileg 70 ezer fontba kerülő BMW terepjárót, amelyről azt feltételezték, hogy a Realban játszó David Beckhamtől lopták el Madridban. A nyomozás szerint legkevesebb húsz tulajdonost váltott, mire a bűnözőknél kötött ki, lefoglalása után pedig az akkori macedón belügyminiszter asszony használta szolgálati kocsiként.

Gordana Jankulovszka azt mondta: azután ült be a terepjáróba, hogy senki sem jelentkezett érte, de ha

Beckham visszakéri az autót, személyesen fogom neki átadni a kulcsait.

Nagy port kavart, amikor egy dél-szerbiai férfi 2011-ben a helyi vámhivatal árverésén vett egy Mercedest, amelyről már az első ellenőrzés során kiderült, hogy Svájcban lovasították meg. Miután megtudta, hogy minden megtakarítását egy olyan autóra költötte, amelynek külföldi a tulajdonosa, megkísérelte visszakérni pénzét az állami hatóságtól.

„Az autót a megtekintett állapotban vásárolta” – ezzel a cinikus indoklással utasították el keresetét.

A nisi vámhivatal szerint az ügylet teljesen legális volt, a kockázat pedig a vevőt terheli, mert tisztában kell lennie azzal, hogy a járműveket „bizonyos vámszabálysértés miatt kobozták el a hatóságok”. Jótállás és a reklamáció joga nem illeti meg a vásárlót – tudatja a vámhivatal honlapja.

Kétes eredet

Egy kraljevói aukción lakóautót vásárolt a helyi vámhivataltól 2012-ben egy férfi. A következő nyáron félreállították a montenegrói határon, ahol közölték vele, hogy a lakóautó lopott, az Interpol körözi, ezért elkobozzák.

Nem az első károsult

– legyintettek a határőrök, miután megtudták, hogyan jutott hozzá a járműhöz.

Az övét egy olasz biztosító körözte azok után, hogy kártérítést fizetett a lakóautó tulajdonosának. Azt is kiderítette, hogy a lakóautó Szerbiában van, ahol a vámhatóság lefoglalta. A bírósághoz hivatalos kérelemben fordultak, amelyben a jármű visszaszármaztatását kérték, ehelyett az állam nyilvános árverésen túladott az autón.

Az Interpol által körözött autókat egyébként nagy valószínűséggel leállítják a határon, és a helyszínen elkobozzák, amint az a lakóautóval is történt a montenegrói határon.

Árverés előtt az autók eredetét ellenőrzik – ezt állította a szerb vámhivatal újságírók kérdésére.

(Borítókép: Autók várakoznak a Batrovci határátkelőnél 2021. július 19-én. Fotó: Bozana Pavlica / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok