Az oroszoknak való kémkedéssel vádolt német katonatiszt, Thomas H. 3,5 év letöltendő börtönbüntetést kapott tettéért, amelyet korábban beismert. Cselekedeteit azzal magyarázta, hogy félt a háború eszkalációjától, a büntetése pedig azért lett ennyire „enyhe”, mert csak alacsonyabb bizalmi minősítésű adatokat szivárogtatott ki.
A düsseldorfi bíróság hétfőn 3,5 éves letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a katonatisztet aki korábban beismerte, hogy Oroszországnak kémkedett. Az 54 éves Thomas H-t abban a vádpontban találták bűnösnek, hogy jóval az ukrajnai háború kitörését követően, 2023 májusában önként jelentkezett egy „agresszív és könyörtelen” külföldi hatalom ügynökének, majd kényes katonai információkat osztott meg az orosz hírszerzéssel – írta meg az MTI.
A német hadseregnél parancsnoki rangban szolgáló férfi – aki egyebek között elektronikus hadviselési eszközökért felelt – korábbi beismerő vallomásában azzal indokolta tettét, hogy tartott egy esetleges nukleáris eszkalációtól az ukrajnai háborúban,
ezért több alkalommal is bizalmas információkat továbbított a bonni orosz főkonzulátusnak, illetve a berlini orosz nagykövetségnek.
Védőügyvédje a bírósági ítéletre reagáló záróbeszédében kiemelte, hogy „a bíróság egy, a karrierje során sohasem tapasztalt mértékű hibát vétett az ügy megítélésében”. Véleménye szerint a krónikus túlmunka okozta depresszió vezetett oda a védence esetében, hogy egy idő után már nem volt képes a logikus gondolkodásra. Azzal is érvelt, hogy Thomas H. a TikTok és a Telegram nevű közösségi portálokon olvasott álhírek, propagandaanyagok és összeesküvés-elméletek hatása alatt egy olyan időszakban határozta el magát a tettére, amikor súlyos munkahelyi stressznek volt kitéve.
Thomas H.-t Koblenz városában vették őrizetbe tavaly augusztus 9-én. A büntetés időtartama azzal magyarázható, hogy Thomas H. alacsonyabb bizalmi minősítésű hivatali titkokat adott át az oroszoknak. Amennyiben magasabb minősítésű államtitkokat továbbított volna, akkor sokkal hosszabb, akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatták volna.
Ahogy arról beszámoltunk, nemrég Maximilian Krah német jobboldali EP-képviselő és asszisztense brüsszeli irodájában tartottak házkutatást, ugyanis Jian Guot is kémkedéssel vádolták, csak éppen Kína irányába.