Index Vakbarát Hírportál

Friss hírek érkeztek Robert Ficóról

2024. május 27., hétfő 18:01

Az orvosi tanács megerősítette, hogy a szlovák miniszterelnök egészségi állapota fokozatos javul, ugyanakkor továbbra is ápolásra szorul a besztercebányai kórházában. A legfrissebb beszámolók szerint Robert Fico év végére már felépülhet.

A friss vizsgálatok eredményei alapján Robert Fico miniszterelnök egészségi állapota fokozatosan javul – tájékoztatta erről a TASR-t hétfőn a szlovák kormány sajtóosztálya. A miniszterelnököt továbbra is a besztercebányai kórházában ápolják.

Vasárnap megírtuk, hogy az Új Szó beszámolója szerint Ján Richter, a szlovák szociáldemokrácia Smer párt parlamenti képviselője nemrég beszélt a miniszterelnökkel telefonon, és véleménye szerint Robert Fico év végére már felépülhet. „Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan” – tette hozzá.

A POLITIKUS ÚGY VÉLI, FELELŐTLENSÉG A GYORS VISSZATÉRÉSÉRE SZÁMÍTANI.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház közleménye szerint Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni.

Mint megírtuk, az 59 éves kormányfőre május 15-én Nyitrabányán egy férfi nyitott tüzet, sebesülései nagyon súlyosak voltak. A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, és négyszer eltalálta. Robert Fico ezt követően egy ötórás, majd egy rövidebb műtéten esett át a besztercebányai kórházban.

A merénylőt a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte a férfit. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét. Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, ha gyilkossági kísérlet és terrorcselekmény miatt elítélik. A rendőrség néhány napja nyilvánosságra hozta a 71 éves Juraj Cintula vallomását.

Robert Fico 2023. október 25. óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget, miután Irány (Smer – SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat. A május 15-ei merénylet után lapunk a tett helyszínére is ellátogatott, beszámolónkat ide kattintva érheti el.

Rovatok