Amíg nincs ütőképes európai haderő, addig az elítélő nyilatkozatoknak sem lesz érdemi hatásuk. Az oroszok a határjelző bójákat mozgatták a Balti-tengeren, amit az Európai Unió közleményben ítélt el. Az Oroszország által jelentett fenyegetésre ugyanakkor hosszabb távon csak úgy tud igazán fölkészülni Európa, ha védelmi képességeit önerőből fejleszti.
Oroszország eltávolította a határt jelző bójákat a Balti-tengeren, ami közvetlenül sértheti az érintett Észtország területi integritását, azonban finn és balti politikusok nyugalomra intenek.
Lettország szeretné, hogy mielőbb tisztázzák a szituációt, míg Litvánia arra figyelmeztetett, hogy „a Kreml szándékos, célzott és eszkalálódó provokációval akarja megfélemlíteni szomszédait”.
Mindez azután történt, hogy az orosz védelmi minisztérium rendelettervezetet hozott nyilvánosságra, amely a tengeri határok áthelyezését javasolta a Finn-öbölben található orosz szigetek és Kalinyingrád enklávéja körül.
Az nem derült ki azonnal, hogy a tervezet a balti-tengeri finn vizekre vagy a Kalinyingrádhoz közeli litván fennhatóság rovására kívánja kiterjeszteni Oroszország határait. Mindazonáltal kiterjedt volna a Finn-öböl keleti részének területére, a finn partokhoz közeli több szigetre, valamint a kalinyingrádi Baltijszk és Zelenogradszk városokhoz közeli területekre.
Az Európai Unió elfogadhatatlannak tartotta az oroszok határsértését, azonban kérdés, hogy katonai erő nélkül mennyire veszik komolyan az európai politikusokat az oroszok. Donald Trump volt amerikai elnök kijelentései után megkongatták a vészharangokat Európában, amikor egy kampánygyűlésen azt mondta: Oroszországot arra fogja ösztönözni, hogy „azt tegyen, amit csak akar” minden olyan országgal, amelyről úgy ítéli meg, hogy nem teljesíti védelmi kötelezettségeit.
Vajon Európa eleget tesz azért, hogy meg tudja védeni magát?
– teszi föl a kérdést a Foreign Policy szerzője.
A panaszok szerint az európai államok túlzottan függenek az Egyesült Államok védelmétől, és már hosszabb ideje nem hajlandók megfelelő védelmi képességeket fenntartani, ráadásul a 2022-es ukrajnai orosz invázió hatása még mindig nem hozott drámai növekedést Európa katonai fejlesztéseiben.
Az biztos, hogy az európai tisztviselők retorikája egyre élesebb. Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy Oroszország „három-öt éven belül” tesztelheti a NATO kölcsönös védelmi záradékát. Egy másik magas rangú NATO-diplomata pedig úgy véli, már nem engedhetjük meg „azt a luxust, hogy azt gondoljuk, Oroszország megállna Ukrajnánál”.
Egy másik magas rangú diplomata szerint
NAGYJÁBÓL KONSZENZUS VOLT A SZÖVETSÉGEN BELÜL azzal kapcsolatban, hogy Oroszország 2030-ig megtámadhat egy NATO-tagországot,
mert Európának tíz vagy több évbe is beletelik, mire elegendő saját katonai képességet fejleszt.
A rossz hír az, hogy az alkalmas európai védelmi erők felállítására irányuló erőfeszítések jelentős akadályokba ütköznek. A NATO európai tagállamai nem értenek egyet fő biztonsági problémáik szintjében, sőt mibenlétében sem.
A balti államok és Lengyelország számára nyilvánvaló, hogy Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt. Spanyolország vagy Olaszország számára azonban Oroszország a legjobb esetben is távoli probléma,az illegális migráció pedig nagyobb kihívás. Ahhoz, hogy vészhelyzet esetén például Portugália tegyen Észtország megsegítéséért, némi rábeszélés kell.
Komoly akadály a nukleáris fegyverek kétértelmű szerepe. Ha valóban úgy gondoljuk, hogy a nukleáris fegyverek elrettentik a nukleáris agressziót, akkor valószínűleg azt is feltételezzük, hogy a brit és francia nukleáris erők és az amerikai „nukleáris esernyő” szinte minden körülmények között megvédi a NATO-t az orosz támadástól.
A nukleáris fegyverek folyamatos jelenléte egyes államokat arra késztethet, hogy hagyják elsorvadni hagyományos haderejüket. Ha azonban nem vagyunk annyira magabiztosak a kiterjesztett nukleáris elrettentés megbízhatóságában, vagy nem akarjuk, hogy valamilyen alacsony szintű kihívásra válaszul a nukleáris fegyverekkel kelljen fenyegetni, akkor
olyan rugalmasságra lesz szükség, amelyet a hagyományos erők biztosítanak.
Az európai integráció mögött meghúzódó biztonsági impulzus megszűnt, amint világossá vált, hogy az Egyesült Államok biztonsági garanciái maradnak. Ugyanakkor az Egyesült Államok elkötelezettségével kapcsolatos növekvő kétségek bőséges ösztönzést adnának az európaiaknak arra, hogy pusztán önérdekből hatékonyabban mozgósítsák kiváló gazdasági kapacitásukat és rejtett katonai potenciáljukat.
(Borítókép: Német katonák állnak egy Boxer katonai jármű előtt 2024. április 24-én. Fotó: HENRY NICHOLLS / POOL / AFP)