Index Vakbarát Hírportál

Őrségváltás Szingapúrban. Hogyan tovább az ázsiai mintaállamban?

2024. május 28., kedd 09:42

Május közepén tette le az esküt Lawrence Wong, Szingapúr új miniszterelnöke. Az 51 éves Wong – aki az ország negyedik kormányfője – beiktatási beszédében arra figyelmeztetett, hogy Szingapúr egy „veszélyes és zavaros világgal” néz szembe.

Nem sokkal azelőtt, hogy Taylor Swift márciusban Szingapúrba érkezett, a miniszterelnök-helyettes, Lawrence Wong hirtelen nagy népszerűségre tett szert, miután egy kínos TikTok-videót posztolt, amelyben az énekesnő „Love Story”-ját játszotta gitárján. A szerény, amerikai végzettségű közgazdásznak azonban hozzá kell szoknia a reflektorfényhez, hiszen ma már ő a hatmilliós városállam első számú vezetője. 

Ez mindössze a harmadik hatalomváltás azóta, hogy a 735 négyzetkilométeren elterülő Szingapúri Köztársaság 1965-ben függetlenné vált Malajziától. Előnyös földrajzi fekvését kihasználva az 1819-ben alapított város 1963 előtt a brit malajziai gyarmatok központjaként működött. A múlt hónapban Lee Hszien Loong miniszterelnök, aki 2004-től kormányfőként vezette az országot, bejelentette, hogy lemond az 1959-től az összes választást megnyerő Népi Akciópárt (PAP) éléről. Néhai apja, Lee Kuang-jao, akit a modern Szingapúr megteremtőjének tartanak, 1959-től 1990-ig vezette a nemzetet. Őt követően Goh Chok Tong lett a kormányfő, de Lee Kuang-jao rangidős miniszterként végig megőrizte befolyását, lényegében megerősítve a Lee család dominanciáját a politikában, miközben Lee Hszien Loong miniszterelnök-helyettesként várakozott.

Az  idősebb Lee a gazdasági tervezés, a befektetőbarát politika és a kereskedelem iránti nyitottság kombinációjának köszönhetően a világ egyik legmagasabb életszínvonalát érte el a városállamban. Az ifjabb Lee alatt az ország globális pénzügyi központként tovább virágzott. Wong, aki korábban köztisztviselő volt, azonban már egy olyan korban veszi át a gyeplőt, amikor a városállam egy kihívásokkal teli geopolitikai környezettel néz szembe. Ráadásul az államilag irányított társadalomban is repedések mutatkoznak.

A Szingapúr előtt álló kihívások

Globális ügyekben a Maláj-félsziget legdélebbi pontján található Szingapúr messze a súlya felett teljesít, azonban látni kell, hogy a gazdasági modell változik és a globalizáló erőkről, amelyek segítettek Szingapúr sikerének elérésében, a nagyobb protekcionizmus felé mozdul el. A változó idők pedig más vezetőket kívánnak. Ez pedig meghozta a lehetőséget Wong számára, hogy új irányba terelje a nemzetet.

Persze Wong kinevezése aligha jelent forradalmi változásokat. Az illiberális demokráciaként is emlegetett Szingapúr már 2022 áprilisa óta gondosan megkoreografált módon készült az átmenetre. Eközben a társadalomban a megélhetési költségek emelkedésével és az egyenlőtlenségek növekedésével egyre nagyobbak a szakadékok. A külföldi munkavállalók – akik a város munkaerő-állományának nagy részét alkotják – egyre elégedetlenebbek, miközben a PAP-ra nyomás nehezedik, hogy egy illiberális vezetésből egy befogadóbb kormányzattá alakuljon át.

A rekordnagyságú tőkebeáramlás a kínai nagyvárosokból, valamint olyan országokból, mint India és az Egyesült Államok, megemelte a megélhetési költségeket és a lakásárakat. A város a múltban alapvetően a tengerentúli munkavállalókra támaszkodott, az építőipari munkásoktól a bankárokig. A kormány azonban egyre inkább korlátozza a külföldiek foglalkoztatását, hogy a helyi munkaerőt hozza helyzetbe.

Emellett az Egyesült Államok és Kína rivalizálása Szingapúr közvetlen környezetében is felerősödött, ami egyre trükkösebb egyensúlyozást tesz szükségessé. Eközben persze Szingapúrnak a saját nemzeti érdekeit kell követnie, és ezt következetes és elvi alapokon nyugvó módon kell végrehajtania, ami azzal is együtt jár, hogy néha kiváltja vagy az USA vagy Kína nemtetszését – ezt Wong is elismerte.

Az új miniszterelnök tisztában van a kormány előtt álló kihívásokkal „A városállam a hidegháború vége óta 30 évig élvezte a békét az ázsiai-csendes-óceáni térségben, de ez a korszak véget ért.” „Nyitott gazdaságú kis országként Szingapúrt a nemzetközi konfliktusok és rivalizálás is érinteni fogja, „amelyet geopolitikai feszültségek, protekcionizmus és burjánzó nacionalizmus jellemez” – fogalmazott az új kormányfő.

De ki az a Lawrence Wong?

Az 51 éves Wong szegény származású, aki nem járt elit iskolába. Édesapja Kínában született, de Szingapúrba költözött, édesanyja pedig tanárnő volt. Politikai felemelkedését a gyorsaság jellemezte. 2005 és 2008 között Lee legfőbb személyi titkára volt, majd az oktatási és a nemzeti fejlesztési minisztériumot vezette, mielőtt 2021-ben pénzügyminiszter lett, 2022-ben pedig miniszterelnök-helyettes. Egy őt ismerő személy „rokonszenvesnek, néha egy kicsit feszültnek” írta le. A gondosan kidolgozott utódlási tervek ellenére Wong nem mindig számított a legesélyesebb utódjelöltnek. A PAP kezdeti utódlási tervei 2021-ben meghiúsultak, miután a Lee legfőbb bizalmát élvező Heng Swee Keat miniszterelnök-helyettes kiszállt a versenyből. Ennek köszönhetően Wongot 2022-ben választották meg.

A Covid–19 munkacsoport társelnökeként Wongnak nem kis része volt abban, hogy Szingapúr hatékonyan kezelte a járványt. Ez nyitotta meg az utat ahhoz, hogy ténylegesen láthatóvá váljon a mindennapi emberek számára. Összességében, valószínűsíthetően azért esett rá a választás, mert a párton belül a legtöbb ember számára ő jelentette a közös nevezőt, nem pedig azért, mert kivételes képességű volt. Nyilvánvalóan gyors előmenetelében az is szerepet játszott, hogy közeli kapcsolatot ápol a miniszterelnökkel.

A gitárjátékáról és a helyi nevezetességekben való gyönyörködéséről készült, gondosan összeállított videók ellenére Wong, aki kétszer nősült, de nincs gyermeke, viszonylag zárkózott maradt. Ő nem egy született politikus, képzettségét és hajlamát tekintve technokrata, ezért meg kell tanulnia, hogyan kell a politikában dolgozni, de egyelőre még azt is bizonyítania kell, hogy nemcsak a közvéleményt, hanem a kollégáit is maga mögé tudja állítani.

Várhatóan azonban ismerve Wong nyitottságát és gyors alkalmazkodási képességét ez nem fog problémát jelenteni a számára. Az sem mellékes, hogy az új kormányfő a fokozatos változást részesíti előnyben a radikális fordulattal szemben, az evolúcióra helyezve a hangsúlyt. Wong a folytonosságot emelte ki, és azt ígérte, hogy az általános választásokig nem lesz kabinetváltás. Lee miniszterelnök a továbbiakban rangidős miniszterként támogatja a kormány munkáját. A folytonosság ellenére ugyanakkor többen Wongtól új politikai kezdeményezéseket is várnak, alkalmazkodva a világ kihívásaihoz.

De előbb Wongnak mandátumra lesz szüksége. Lee távozása növeli annak valószínűségét, hogy az általános választások, amelyeket Szingapúrban 2025 novemberéig kell megtartani, már idén esedékesek. Ez egy következetes szavazás lesz, még akkor is, ha a PAP győzelme szinte biztosra vehető. A függetlenség óta kormányzó párt a 2020-as választásokon az egyik legalacsonyabb szavazatarányt érte el. Az ellenzéki Munkáspárt eközben a független Szingapúr első, 1968-as általános választása óta a legtöbb mandátumot szerezte meg, és többször is inkluzívabb kormányzást követelt.

Ez az első alkalom a független Szingapúr történetében, amikor a kormányfő már nem tekinthet a fejlettebb gazdaságokra, és mondhatja, hogy a városállamnak csupán fel kell zárkóznia. Ehelyett erős vezetésre van szükség, amelyben a PAP-on kívüli hangok is nagyobb szerepet kapnak. Wongnak pedig belülről kell elindítania a változásokat, egyúttal határozott utat vázolva fel Szingapúr jövőjét tekintve.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának tudományos főmunkatársa.

(Borítókép:  Lawrence Wong 2023. szeptember 17-én. Fotó: Dan Istitene – Formula 1/ Getty Images)

Rovatok