Japán, Kína és Dél-Korea négy és fél év után tartotta meg első háromoldalú csúcstalálkozóját Szöulban május végén, amelyen Kisida Fumio japán, Li Csiang kínai kormányfő és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök vett részt. A legutóbbi ilyen egyeztetésen, amelyet a közép-kínai Csengduban tartottak 2019 decemberében, teljesen más vezetők voltak jelen: Abe Sindzó néhai japán kormányfő, Li Ko-csiang néhai kínai miniszterelnök és Mun Dzse In volt dél-koreai államfő.
De nemcsak a résztvevők különböztek egymástól, hanem azóta a nemzetközi helyzet is drasztikusan megváltozott.
Dél-Korea, a háromoldalú csúcstalálkozó mostani házigazdája korábban folyamatosan találkozót kért Kínától, amely egészen eddig nem mondott igent. Peking azért vonakodott, mert nem tetszett neki Japán, az Egyesült Államok és Dél-Korea biztonságpolitikája, amely egyértelműen Kínát célozta meg. Jun álláspontja éles ellentétben áll elődje, Mun álláspontjával, aki még a „Dél-Korea–USA–Japán” kifejezést is kerülte, mert attól félt, hogy megsérti Kínát és Észak-Koreát.
Végü Pekinget egy újabb háromoldalú Japán–USA–Dél-Korea-csúcstalálkozó győzte meg, amelyet tavaly nyáron tartottak Camp Davidben. Ott a három ország megerősítette elkötelezettségét a biztonság és a gazdasági együttműködés fokozása mellett, amely lépés cselekvésre ösztönözte Kínát.
Tehát végül most Kína kezdeményezte a háromoldalú csúcsot.
Ennek okai között volt, hogy Észak-Korea elmélyítette kapcsolatait Oroszországgal nukleáris és rakétaképességének megerősítése érdekében, illetve Moszkva semmi jelét nem mutatja az ukrajnai háború befejezésének.
Peking egyértelműen arra törekszik, hogy a háromoldalú keretet biztonsága és gazdasága megerősítésére használja. Dél-Koreának is van oka Kínával szembeni politikájának kiigazítására. Az áprilisi általános választások komoly kudarcot jelentettek a Jun-kormánynak, így valószínűleg most próbálnak javítani kapcsolataikon Kínával, miközben szoros biztonsági szálakat tartanak fenn az Egyesült Államokkal és Japánnal.
Peking – bár tudja, hogy nem képes szétszakítani az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea közötti biztonsági kapcsolatokat –, azért a csúcstalálkozón való részvételével felkeltette ázsiai szomszédjai figyelmét.
Először is azért, mert ez már Laj Csing-te tajvani elnök május 20-i beiktatása utánra esett. Másodszor, Kína a találkozót mindenképpen az április eleji dél-koreai általános választások utánra akarta időzíteni. A Jun-kormányzat viszont abban bízott, hogy még a választás előtt megtartják a csúcstalálkozót, amelyre aztán vígan hivatkozhatott volna a kampányban, azonban ez végül nem jött össze.
A csúcs előestéjén Li Csiang kétoldalú tárgyalásokat folytatott Dél-Korea és Japán vezetőivel. Sürgette az akadálytalan ellátási lánc fenntartását és a globális szabadkereskedelmi rendszer védelmét. Kína miniszterelnöke nyomatékosan kérte Szöult és Tokiót, hogy utasítsák el a protekcionizmust és támogassák a globalizációt. Li szerint a három országnak „partnerként és fejlődési lehetőségként” kell egymásra tekintenie.
Egyébként a három ország több mint 200 vállalatvezetője megállapodott a kereskedelem és az ellátási láncok terén folytatott együttműködés fokozásáról a csúcstalálkozó idején tartott találkozókon.
A csúcson végül megállapodtak abban, hogy a további együttműködést „intézményesítik”, vagyis a háromoldalú csúcsot és a miniszteri találkozókat rendszeressé teszik. Azt is megerősítették, hogy felgyorsítják a tárgyalásokat egy szabadkereskedelmi megállapodásról, amelynek célja, hogy „tisztességes, átfogó, jó minőségű és kölcsönösen előnyös legyen”. A mostani találkozó egyébként kritikus volt a három ország közötti kapcsolatok stabilizálása szempontjából.
A csúcstalálkozót elég feszült regionális biztonsági helyzetben tartották. Ugyan Észak-Korea hivatalosan nem szerepelt a napirenden, ám néhány órával a vezetők találkozója előtt Phenjan bejelentette, hogy hamarosan újabb kémműholdat állít pályára. A három állam egyébként közösen szorgalmazta a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését, és kötelezettséget vállalt arra, hogy „pozitív erőfeszítéseket tesz a kérdés politikai rendezése érdekében”.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója.