A gyengélkedő gazdaság, a származásra és vagyoni helyzetre visszavezethető, történelmi eredetű társadalmi ellentétek nem csitulnak, ezért jobbközépről és balszélről is akadtak potens kihívók a tegnapi választáson.
Nézzük először, hogy kik között is zajlott a választási küzdelem. Cyril Ramaphosa elnök újabb elnöki mandátumra pályázik az 1994 óta folyamatosan győztes ANC színeiben. Az ANC viszont nincs „egyedül”: a Mandela-párttal szövetségben indul az SACP (Dél-afrikai Kommunista Párt) és a több, mint kétmillió munkavállalót tömörítő COSATU (Dél-afrikai Szakszervezetek Kongresszusa). Ezek az erők alkotják a Tripartite Alliance-t (Hárompárti Szövetség).
Programjuk a „társadalom átalakítása”, amely a földek 30 százalékának 2030-ig történő államosítását és újraelosztását, illetve a feketék munkaerőpiaci előnyben részesítését (faji kvóták bevezetése 2003-ban) jelenti. A szövetséget az teszi pikánsá, hogy 2005-ben az Új Nemzeti Párt – amely az apartheid alatt végig, azaz 1948-tól 1994-ig kormányzó Nemzeti Párt utódpártja volt – beolvadt ANC-be. A dél-afrikai parlamentarizmus brit hagyományokat követ, ezért a „floor crossing” lehetőséget ad a frakcióváltásra egyéni és testületi szinten, így lépett be az Új Nemzeti Párt testületileg az ANC-be.
Az MPC (Többpárti Charta) számít a kormánypárt elsőszámú kihívójának. Vezető ereje a polgári liberális DA (Demokratikus Szövetség), tagjai az afrikáner (búr) érdekeket képviselő, kozervatív FF Plus (Szabadságfront Plusz), a jobboldali zulukat tömörítő Inkatha Szabadságpárt , a liberális ActionSA (Akció Dél-Afrika) és a konzervatív ACDP (Afrikai Kereszténydemokrata Párt).
Ezeken a pártokon kívül hat kisebb, parlamenten kívüli erő is tagja az MPC-nek. Programjuk a decentralizáció, a faji kvóták felszámolása, a közszolgáltatások hatékonyabbá tétele a korrupció elleni fellépés és a privatizáció által. Hivatalosan nincs elnökjelöltjük, de legnagyobb valószínűség szerint az holland eredetű, elangolosodott családból származó John Steenhuisen, a DA szövetségi elnöke lenne az.
Balszélről az EFF (Gazdasági Szabadságharcosok) támadnak a szó átvitt és olykor tényleges értelmében. Vezetőjük a pártban csak „főparancsnoknak” nevezett Julius Malema , akit fehérellenes rasszista megszólalásai, radikális szónoklatai, szocialista programja tett híressé (avagy hírhedté, ha figyelembe vesszük azt, hogy több afrikai országból kitiltották). Programjuk az afrikai nacionalizmus és a szocializmus keveréke, céljuk a fehérek földjeinek és tőkéjének elvétele és a feketék közötti újraelosztása.
Hasonló programmal állt elő a politikába idén tavasszal visszatért, korábban a korrupcióba belebukott egykori elnök, Jacob Zuma. Pártja, az uMkontho we Sizwe (Nemzet Lándzsája), az ANC 1994 előtti paramilitáris szárnyáról kapta nevét, amely terrorcselekményeket hajtott végre az apartheid idején rendszerben civilek, katonák és rendőrök ellen. Zuma belevitte politikájába a zulu nemzeti büszkeséget, ezáltal szavazatokat szívhat el az ANC-től, az EFF-től és az Inkatha Szabadságpárttól is.
Meg kell említeni néhány kisebb pártot is. A Ramaphosa-kormány Izrael-ellenes politikája kivívta a muzulmánok tetszését, ezért az iszlám érdekeket képviselő (egyesek szerint egyenesen iszlamista) Al Jama-ah (Hívek Gyülekezete), a DA korábbi balszárnyaként működő, majd abból kivált Good (Jó), valamint a 2019-2024-es ciklusban parlamenten kívüli, de az önkormányzatokban jelenlevő Patriotic Alliance (Hazafias Szövetség) döntő kérdésekben mindig az ANC-vel szavaz.
Utóbbi pártot egy szélhámos, Gayton McKenzie vezeti, aki önmagát szélsőjobboldalinak nevezi (korábban ANC-tag volt), 17 évet ült börtönben és motivációs előadóként tevékenykedik. Célja a halálbüntetés visszaállítása, fellépne a bevándorlók ellen és szerinte Dél-Afrikát igazából egy „jóindulatú diktátornak” kellene vezetni. Ezért Steenhuisen több beszédében is „végítélet napjának koalíciója” néven emlegeti az ANC, az EFF, az uMkontho we Sizwe és a három kispárt potenciális koalícióját.
A nagyjából 60 milliós ország 27 millió regisztrált szavazója választotta meg tegnap a dél-afrikai parlament két házának és a 11 tartományi törvényhozás képviselőit. A nemzeti parlament alsóházát, azaz a Nemzetgyűlést (National Assembly) arányos választási rendszerben választják meg, a 400 fős testületet 200 egyéni választókörzetből és 200 pártlistáról bekerülő képviselő alkotja. A képviselők többsége, azaz minimum 201 fő választja a köztársasági elnököt. Listás szavaztok esetében nincsen érvényességi küszöb. A tartományi parlamentek esetében pártlistákra lehet szavazni, ezt követően a megválasztott tartományi képviselők delegálnak 90 képviselőt a Tartományok Nemzeti Tanácsába (National Council of Provinces), amely a dél-afrikai parlament felsőháza.
A szavazás hivatalosan este 7-kor befejeződött, de még 21:30-kor is érkeztek hírek egyes szavazókörzetek nyitvatartásáról. A sorbanállás és a frusztrált emberek tömege az apartheid lebontását követő 1994-es választást idézte. Kérdés, hogy volt-e olyan választópolgár, aki a sorbanállás miatt változtatta meg preferenciáját, ugyanis a közműszolgáltatások sokfelé felmondták a szolgálatot: áramkimaradásokról és fennakadásokról érkeztek jelentések, rendőri fellépésre viszont nem volt szükség.
Ez abból a szempontból érdekes, hogy a jobbközép pártok folyamatosan ostorozták az ANC-t a közműszolgáltatások színvonala miatt. Egyik „állatorvosi ló” az Eskom Holding, amely az ország legfontosabb villamosenergia-ellátója. Ez az állami vállalat folyamatos lejtmenetben van, teljesítménye nagyjából 2010 óta minden évben romlik.
Mozgósításban és nagy szavakban nem volt hiány, a közvéleménykutatók felmérései viszont beigazolódni látszanak: a szavazatok mindössze 18,19 százalékos feldolgozottsága (2024. május 30-án 12 órakor) mellett ANC 42,92 százalékon áll, amely jó eséllyel koalícióra fogja kényszeríteni a néhai Nelson Mandela pártját (a legvalószínűbb partner Zuma pártja lehet). Nem túl szívderítő a jobbliberális MPC számára sem a helyzet, ha a DA 25,12 százalékos eredményét nézzük.
Az EFF és Zumáék nagyjából 8-8 százalékon állnak. Kérdés, hogy az egyéni választókörzetekben hogyan alakul a mandátumok sorsa: ha Zuluföld-Natal (KwaZulu-Natal) és Észak-Fokföld tartományaiban a szélsőbaloldali pártok elnyerték számos korábbi ANC-szavazó tetszését, akkor az nyílttá teszi a versenyt.
Ugyanez vonatkozik Gauteng tartományra is, elsősorban Johannesburg miatt. Nem számíthatunk nagy változásra Nyugat-Fokföldön (a leggazdagabb tartomány, ahol az ANC eddig labdába se rúgott, a DA fellegvárának számít), Kelet-Fokföldön (xhosza többségű tartomány, Mandela is ebből a törzsből származott) és Limpopóban, ahol elenyésző számú fehér lakosra jut nagyszámú szegény fekete, ezért is tekintendő stabil ANC többségű tartománynak.
A szerző történész, az Óbudai Egyetem Afrika Kutatóintézetének junior kutatója.
(Borítókép: Az emberek hosszú sorokban várakoznak, hogy leadják szavazatukat az Auckland Parkban lévő szavazóhelyiségben 2024. május 29-én Johannesburgban. Fotó: Chris McGrath / Getty Images)