Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy elszállítják-e Robert Ficót a besztercebányai kórházból

2024. május 30., csütörtök 14:42

A várt ütemben javul Robert Fico szlovák kormányfő állapota, ha ez továbbra is így megy, akkor az orvosi konzílium dönt a további sorsáról. Egy valami azonban biztos, másik egészségügyi intézménybe már nem szállítják tovább.

Robert Fico szlovák kormányfő állapota stabil és az őt kezelő orvoscsoport várakozásainak megfelelően alakul – írja az Új Szó Miriam Lapuníková, a besztercebányai Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatójának jelentése alapján.

Bízunk benne, hogy az állapota továbbra is olyan tempóban javul, mint eddig, és a rehabilitáció is nagyon sikeres lesz

– mondta az igazgató.

Azt is elárulta, hogy az orvosi konzílium dönti el, hogy Robert Fico mikor hagyhatja el a besztercebányai kórházat, azonban a politikust másik egészségügyi intézetbe már nem, hanem kívánságára haza fogják vinni, hogy otthon ápolják tovább. 

Ahogyan azt az Index is megírta, Erik Kalinák, a Smer – SD képviselője Robert Fico sérüléseiről beszélt és elmondta, hogy vékonybele több ponton is megsérült, konkrétan öt helyen átlőtték. A pozsonyi kormányhivatal eközben azt közölte, hogy kielégítő Fico egészségi állapota.

A Fico elleni merénylet

Robert Fico ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki négy lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.

Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak e bűntársai, amit Sutaj Estok szlovák belügyminiszter „valószínűbb forgatókönyvnek” nevezett.

A május 15-ei merénylet után lapunk a tett helyszínére is ellátogatott, beszámolónkat ide kattintva érheti el.

Rovatok