Ukrajna második legnagyobb városa, a másfél milliós lakosú Harkiv a 2022-ben kirobbant háború első napjaitól kezdve a frontvonalon találta magát. Mivel a város csupán 32 kilométerre fekszik légvonalban az orosz határtól, ráadásul fontos stratégiai, gazdasági és hadászati jelentősége van, Moszkva többször próbálkozott az elfoglalásával, de ez idáig sikertelenül. A májusban újraindított orosz offenzíva ismét veszélyezteti az ukrán város helyzetét, az orosz bombázások és rakétatámadások pedig folyamatossá váltak. Natalia Kurgyukova Harkivban élő ukrán újságíró, aki a Kharkiv Media Hub vezetőjeként a városba és környékére látogató újságírók koordinációjáért felel. Az Indexnek adott exkluzív interjúban a Harkivban kialakult helyzetről és az ott élők mindennapjairól beszélgettünk. A beszélgetés megszervezésében az Institute for Central European Strategy (ICES) Re:Open Ukraine projektje nyújtott segítséget.
Natalija Kurgyukova az Indexnek adott interjúban egyebek mellett beszélt arról is, hogy:
Kezdjünk talán azzal, hogy Harkivot, Ukrajna második legnagyobb városát Oroszország a háború első napjaitól kezdve próbálta elfoglalni. Miben különbözött a helyzet a városban akkor, 2022. tavaszán, és most, 2024. májusában?
A háború első heteiben Lvivben találtam magam, ahol egy projekt miatt tartózkodtam, és csak a háború harmadik hetére sikerült visszatérnem ide. Gyógyszereket szállító teherautót szerveztem le, és azzal együtt érkeztem haza. Ez már márciusra sikerült, és szerencsém volt, mert ekkor már nem repültek az orosz repülőgépek. A legszörnyűbb időszak Harkivban éppen előtte volt, amikor a várost bombázta az orosz légierő. Nem sokra rá a házamat is eltalálták, de az már egy rakéta volt, nem repülő.
Talán a fő különbség a két évvel ezelőtti helyzethez képest az, hogyan viszonyulnak hozzá az emberek. Harmadik éve élünk háborúban. Nem teljesen helyes Harkivot előfrontvárosnak hívni, mert ez inkább egy front menti város. Minden nagyon közel van hozzánk. Nemcsak azt érzékeljük, amikor a város irányába szállnak a rakéták, hanem a fronton történő háborús eseményeket is halljuk. Már a hang alapján meg tudjuk különböztetni a különböző fegyverek típusait, és ez alapján értjük, hogy mennyire veszélyes lehet ott tartózkodni. Például, hogy hová esett, milyen messze száll, pontosan mi repül felénk – és így tovább. Vannak helyi közösségi csatornák, amelyek ezekről folyamatosan tájékoztatást tudnak adni.
Ezért az emberek pontosan tisztában vannak a veszélyekkel, vagyis aki marad, az tudja, hogy miért teszi, és ez az ő személyes, tudatos döntése. Munka, életkörülmények, életkor vagy elvi pozíció. Lehet, hogy ez nagyon propagandisztikusan fog hangzani, de ez a valóság: az ukránok nagy része pontosan tudja, hogy mit kell tennünk a győzelem érdekében. Van, aki harcolni megy, és van, aki tudja, hogy akkor lesz hatékony, és akkor lehet hasznos, ha a helyén marad.
Tehát alapvetően a helyzetértékelés változott, az emberek megszokták az állandó háborús helyzetet. És mi a helyzet fizikailag a városban?
A médiában azt lehet olvasni, hogy most hirtelen milyen rossz lett a helyzet Harkivban. Az igazság az, hogy Harkivban alapvetően a helyzet szinte semmit nem változott. Korábban is állandóan orosz tűz alatt voltunk, és most is. A háború kezdetén még orosz repülők is szálltak a fejünk felett, és deszantos alakulatokkal is próbálták bevenni a várost. Utána Harkiv északi részét tüzérséggel is lőtték, amíg nem sikerült kirakni az oroszokat a harkivi régióból. Ezután rakétákkal lőtték a várost, és ezen kívül kapjuk még tőlük a Sahed drónokat és az irányított légibombákat. Ilyen vagy olyan formában 2022 óta támadás alatt vagyunk.
Természetesen most a média felfokozott figyelme hozzájárul ahhoz, hogy több ember hagyja el a várost ezekben az időkben. Ez mind sajtóhisztéria, mert a front már majdnem egy hónapja stabilizálódott Vovcsanszk környékén, és a határ menti településekről evakuáltuk az ott élő lakosságot. A front jelenleg nincs hatással a város helyzetére. A fronttól teljesen független, hogy hány rakéta vagy hány drón támadja Harkivot nap mint nap. A városban a hangulat továbbra is katonai, továbbra is feszült, hiszen a háború folytatódik.
Az elején utalt rá, hogy vannak, akik ilyen vagy olyan okokból nem mennek el a városból. Ezek szerint sokan vannak, akik menekülnek Harkivból?
Becsléseket fogok mondani, de értse meg, hogy pontos számok nem állnak senkinek a rendelkezésére. Békeidőben Harkiv egy másfél milliós lélekszámú város volt. A mi nagyon hozzávetőleges becsléseink alapján a háború első heteiben a lakosságból csak mintegy 400 ezren maradtak Harkivban. Aztán a harkivi régió felszabadítása utáni évben sokan visszatértek, és a város lakossága egymillió körüli lélekszámra emelkedett vissza. A különbség jól látható: 2022. tavaszán például katonai járműveken kívül nem nagyon lehetett gépkocsikkal találkozni a városban, a helyzet utána sokat javult. Persze ez nem hasonlítható mondjuk Kijev vagy Lviv autóforgalmához, de hát más helyzetben élünk. Most ismét csökken az autók száma az utakon, és a gyalogosok száma az utcán.
Az életkörülmények és a munkahely például nagy hatással vannak a maradásra, még a veszély miatt is. A biztonságosabb ukrán városokban, mint amilyen Lviv vagy Kijev, túl sok az álláskereső, túlkínálat van, és nem könnyű ott munkát szerezni. Mivel sokan elmentek Harkivból, itt deficit van a jó szakemberekből.
Ami talán még különbség a korábbi időszakhoz képest, hogy korábban napközben nem volt annyi légiriadó, mint most. Korábban is sok volt, de most lényegében állandó légiriadós veszélyben élünk. Lehet, hogy egy-két percre törlik a légiriadót, majd ismét meghirdetik. Voltak napok, amikor 20 órán keresztül légiriadó volt.
Éppen most is, miközben felvesszük ezt az interjút, a városban légiriadó van érvényben. Itt vagyok az irodában, de a figyelmeztetés miatt olyan helyre vonultam a szerkesztőségben, ahol nincsenek ablakok.
Látni kell, hogy mindez nem pusztán arról szól, hogy az ember menjen vagy maradjon. Ez a békeidőkhöz képest nagyon-nagyon más döntéshozatali rendszer. Elindul a munkanapod, hopp, légiriadó, ezért otthon maradsz, dolgozol otthon, amit tudsz. Közben vége a légiriadónak, így indulsz az irodába, de menet közben megint légiriadó. Kiértékeled a kockázatokat, és eldöntöd, hogy most akkor továbbmész, hogy beérj, félreállsz valahová vagy hazamész. És így, minden egyes nap.
A légiriadó alatt mindenki menedékhelyre kell hogy menjen?
Ez egy ajánlás, semmi sem kötelező. Ha megfelelően reagálnánk minden egyes légiriadóra, akkor ki sem jönnénk az óvóhelyről. Persze a légiriadók hatással vannak a gazdaságra is, nehéz ebben az állapotban dolgozni. Minden vállalkozás végül saját döntést hoz arról, hogy bezár-e a riadó idejére, vagy sem. Az, ami szombaton történt az Epicenter hipermarkettel [amikor Moszkva két irányított bombát dobott le napközben Harkiv egyik legnagyobb építési áruházára], valószínűleg aktív beszédtéma lesz a nyilvánosságban.
Az üzletek maguk hozzák ezeket a döntéseket, hiszen magáncégekről van szó. Felmerült, hogy a légiriadó idején miért volt olyan sok ember bent a hipermarketben. Ez egy nagyon nehéz kérdés, amire nincs jó válasz. Gondoljuk bele, hogy mi lett volna, ha a légiriadó miatt mindenkit kiterelnek az üzletből az utcára. Ez egy nagy nyitott placc, egy hatalmas parkoló. A legközelebbi óvóhelyig – egy metróállomásig – 7-10 percet kell gyalogolni. Ennyi idő alatt bármi történhet. A legvalószínűbb, hogy ilyen esetben az emberek az utcán fognak várakozni, hogy vége legyen a légiriadónak, és visszatérjenek az üzletbe vásárolni.
Harkivban egyébként sem állunk annyira jól a specializált, megfelelően felszerelt, biztonságos óvóhelyek terén. Ukrajnában például a 2023-as iskolai évtől kezdve csak az az iskola folytathat fizikai oktatást a gyerekek számára, amely a kritériumoknak megfelelő, biztonságos óvóhellyel rendelkezik. Harkivban egyetlen egy ilyen iskola volt.
Mi a helyzet a város ellátásával, az élelmiszerekkel?
Nincs semmiféle krízis ezen a téren, minden tökéletesen működik, jó az ellátás, van házhoz szállítás. A város nincs korlátozás alatt, nyitva vannak az utak, járnak a vonatok.
A frontvonal innen 25-30 km-re húzódik. A körülményekhez képest ez kellően messze van. Persze, ha zárójelbe tesszük, hogy közben háború van, és hogy bombáznak bennünket nap mint nap. De a város éli az életét, az üzletek nyitva vannak, a kávézók és az éttermek működnek. A legtöbb a légiriadó alatt sem zár be.
A kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások azt eredményezték, hogy viszonylag korán, már márciusban lekapcsolták nálunk a fűtést, de akkor a meleg időjárás megmentette a helyzetet. Áram van, néha vannak terv szerinti lekapcsolások. Azt érezzük, hogy a nehéz helyzetünk miatt a hatóságok próbálják jobban kímélni Harkivot, és bennünket lehet, hogy valamivel kevésbé érintenek azok a korlátozások, amelyek az ország többi részére jellemzőek. Tökéletesen működnek a kommunális szolgáltatások, a város most még talán tisztább is, mint a háború előtt.
Rendben funkcionál a rendőrség és a mentőszolgálatok, bár az oroszok ezeket a szerveket is próbálják ellehetetleníteni. Az elmúlt időszakban elterjedt orosz gyakorlattá vált, hogy egy támadás után újra ugyanoda csapnak le, miközben éppen ott dolgoznak a mentők, tűzoltók és az újságírók. Mindez egyre többször szed áldozatokat a segítséget nyújtók körében.
Érzékelhető-e a városban olyan hangulat, hogy vessünk véget a háborúnak, mindegy, milyen áron, csak legyen vége? Sokan vannak, akik békülnének az oroszokkal? Korábbi felmérések alapján Harkivban hetven százalék feletti volt az orosz anyanyelvűek aránya az ott élők körében. Mennyire tud hatással lenni a helyiekre az orosz információs hadviselés?
Nem látok bele mindenkinek a fejébe, de helyi újságíróként vannak bizonyos ismereteim és helyzetértékelésem. Az biztos, hogy azok, akik megadnák magukat az ellenségnek, nem kapnának nagyobb támogatást a városban.
Sajnos az ellenség nem alszik, és az FSZB aktív műveleteket folytat Harkivban. Az orosz titkosszolgálati szervek sok pénzért beszerveznek embereket, hogy adjanak át információkat,
küldjék át a koordinátákat erről vagy arról. Harkiv egy háborúban álló, fronton lévő város, természetesen van itt minden, ami érdekes lehet az oroszoknak.
Sajnos tényleg vannak olyan helyiek, akik együttműködnek az ellenséggel, és jó pénzért információt osztanak meg az ukrán erőkről. De aktívan dolgozik a mi kémelhárításunk is, és az SZBU is egyre hatékonyabban működik.
De hogy a lakosság közül sokan lennének olyanok, akik megegyeznének Putyinnal, azt nem hinném. Az oroszok csak dühösebbé tettek bennünket. Ebben a két évben pontosan láttuk, hogy mit akarnak, és mi lehet a vége. Láttuk, hogy mi történt a megszállt területeken, hogyan rendezték be a kínzókamrákat, hogyan vallatták az embereket. Ezeket nem csak a hírekből láttuk, hanem ebben élünk, ezeket minden nap tapasztaljuk. Harkiv már túl van a saját purgatóriumán, és megtisztult. Komplett idiótának kell lenni ahhoz, hogy azt akarjuk, hogy ez az orosz világ valahol itt legyen a közelünkben.
Minek kell történnie ahhoz, hogy Ön elmenjen Harkivból?
A város megszállása. Ha itt lesznek az oroszok, akkor az újságírók lesznek az elsők, akikért el fognak jönni. Van egy B tervünk, fontolgatjuk, hogy mi lenne, ha kiköltöznénk a város szélére, mert jelenleg a központból dolgozunk. Követünk bizonyos intézkedéseket – például figyelünk rá, hogy lehetőleg tele legyen az autóban a tank, és hogy mindig legyen kéznél a gépkocsiban a golyóálló mellény. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy ez megtörténhet, hiszen 2022-ben sem tudták elfoglalni a várost, pedig akkor a meglepetés erejével hatott a támadás. Most sokkal felkészültebbek és tapasztaltabbak az erőink, a helyi egységek motivációja pedig megkérdőjelezhetetlen a város védelmével kapcsolatban.
(Borítókép: Egy férfi nézi, ahogy füst száll fel egy háztartási cikkeket árusító bevásárlóközpontból, amelyet orosz légicsapás ért Harkivban, Ukrajnában 2024. május 25-én. Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters)