Index Vakbarát Hírportál

Káosz várható: októbertől már csak biometrikus azonosítással léphetnek az EU területére a nem uniós állampolgárok

2024. június 2., vasárnap 18:53

Franciaország „polgári zavargásoktól” tart azok után, hogy életbe lép az új uniós beléptetési rendszer. Attól kezdve a nem EU-állampolgárok – köztük a britek – nem egy egyszerű, útlevélbe ütött bélyegzővel léphetnek az unió területére, hanem csak a jóval időigényesebb biometrikus azonosítás után.

Az intézkedés késéseket okoz majd a közúti, vízi és légi közlekedésben egyaránt – figyelmeztetnek a szakértők már most. Ez – francia tisztviselők szerint – az utasok felháborodását váltja ki.

A brit turistákat – a többi, nem uniós országokból érkező látogatókhoz hasonlóan – a beléptetéskor lefényképezik, pontosabban arcszkennelik, majd ujjlenyomatokat vesznek tőlük. Az eljárás a hagyományosnál sokkal lassabb – emlékeztet a Daily Mail.

A francia hatóságok már most attól tartanak, hogy a korábbinál bonyolultabb beléptetés népharagot fog kiváltani.

„Ez egy olyan kihívás lesz, amit nem söpörhetünk az asztal alá” – figyelmeztette a francia közlekedési miniszter a légi közlekedés vezetőit.

Patrice Vergriete szerint „súlyos működési problémák” léphetnek fel, amelyek következtében tömött sorok alakulhatnak ki a repülőtereken. A közhangulat a közrend megzavarását válthatja ki – mondta a tárcavezető.

Vergriete leszögezte: a párizsi nyári olimpia előkészületei mindenképpen prioritást élveznek. Ennek ellenére figyelmeztette a belügyminisztert a várható helyzetre.

A gondokat tetézi, hogy a rendőrség épp az olimpiai felkészülés miatt létszámhiánnyal küszködik, és a beléptetési technológia sem teljesen kiforrott.

Ősszel élesítik a rendszert

Októbertől kezdve az EES, az EU új beléptetési/kiléptetési rendszerével összhangban az összes, nem uniós útlevéllel rendelkező állampolgár kötelezően ujjlenyomat-ellenőrzésen és arcszkennelésen fog átesni az uniós határon.

Ez fogja felváltani az útlevelek lebélyegzését, amely a brexit után a brit állampolgárokra is kiterjed majd. Az Egyesült Királyság – miután már nem tagállam – úgynevezett „harmadik országgá” vált. Állampolgárainak már nincs joga az EU-n belüli szabad mozgásra.

A francia közlekedési miniszter az új EES-rendszer alkalmazásának halasztását kérte Brüsszeltől, de attól tart, hogy ennek elenyésző a valószínűsége. Az eredeti tervek szerint az új beléptetési rendszert a párizsi olimpia előtt tervezték élesíteni, de ezt sikerült néhány hónappal elodázni.

Egy autó ellenőrzése egyről hét percre nyúlik

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de már most biztosra vehető, hogy a váltás nem lesz zökkenőmentes” – mondta Vergriete. Ennél keményebben fogalmaztak a brit kormány tagjai. Lord Cameron szerint – akit a Telegraph idézett – „káoszhoz vezet” az ujjlenyomat-azonosításhoz kötött uniós beléptetés.

A külügyminiszter már most aggódik a „várható késések és fennakadások” miatt, annál is inkább, mert az új technológiát még csak most fogják tesztelni, majd a felmerült hibákat kijavítani.

A légitársaságok szerint a turistáknak induláskor és érkezéskor egyaránt súlyos késésekre kell felkészülniük.

A La Manche alatti alagutat üzemeltető Eurotunnel becslése szerint az e-kapu bevezetése után egy személygépkocsi határellenőrzése az eddigi egyről hét percre fog nyúlni, mert az utasoknak az útlevél bemutatása helyett ki kell szállniuk az autóból, hogy átsétáljanak az ellenőrzésen – ahol lefotózzák őket, és ujjlenyomatot vesznek tőlük.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az EES-t hogyan fogják alkalmazni például a magyar–szerb vagy a magyar–ukrán határon, ahol a várakozási időt már most is órákban mérik.

(Borítókép: Az Eurotunnel folkestone-i termináljánál 2020. december 28-án Folkestone-ban, Angliában. Fotó: Kiran Ridley / Getty Images)

Rovatok