Index Vakbarát Hírportál

Kijevben megalakult a mind a 18 ukrajnai nemzeti kisebbséget tömörítő tanács

2024. június 2., vasárnap 20:19

Létrehozását az ukrán kisebbségi törvény írja elő.

Május 31-én Kijevben alakult meg az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Társadalmi Szervezeteinek Tanácsa – számolt be a Facebook-oldalán Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

A testületben 18 ukrajnai nemzeti kisebbség – a román, az azeri, a szlovák, a lengyel, a zsidó, a magyar, a roma, a gagauz, a német, a bolgár, a török (meskheti), a cseh, a moldáv, a görög, a pakisztáni, az örmény, a grúz és a horvát – képviselői vesznek részt

– írta posztjában az UMDSZ elnöke.

A tanács létrehozását és hatáskörét a kisebbségi törvény írja elő, működési szabályát a Miniszteri Kabinet rendeletének megfelelően állították össze. A tanács összetételét a kisebbségi szervezetek ajánlásai alapján az Ukrajnai Etnopolitikai és Vallásszabadság Állami Szolgálata hagyta jóvá, majd Ukrajna Igazságügyi Minisztériuma jegyezte be – írta a Kárpátalja.ma a közlemény alapján.

Rovatok