Index Vakbarát Hírportál

Tejturmixszal öntötték le Nigel Farage-ot

2024. június 4., kedd 17:51

Kedden tejturmixot öntöttek a brexit révén ismertté vált brit politikusra, Nigel Farage-ra. Az esetről videó is készült.

Farage Essexben tartott kampánynyitó rendezvényt kedden. Mint nemrég megírtuk, a politikus bejelentette, hogy elindul a választáson – így a brit konzervatívok már két fronton is védekezésre szorulnak.

A rendezvényt követően Nigel Farage épp távozott egy pubból, amikor egy fiatal nő odalépett hozzá, és ráöntötte a turmixot, majd odébb sétált.

Sky News megjegyezte: a nő a jelek szerint egy McDonald's-ból vásárolt tejes shake-et öntött Farage-ra. A politikus összerezzent, amikor a folyadék az arcába csapódott, majd a kezével letörölte az arcát, miközben a csapatának tagjai arrébb vezették. 

Richard Tice – akitől Farage hétfőn vette át a Reform UK pártvezetői posztját – egy közösségi médiás bejegyzésben állt ki utóda mellett. „Az a gyerekes idióta, aki leöntötte Nigelt egy itallal, épp most szerzett nekünk több százezer szavazatot. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek vagy megfenyegessenek minket a kampánykörúton” – írta.

Giles Watling, a konzervatívok jelöltje Clacton választókörzetében – ahol Farage is jelöltként indul – közölte: sajnálja, hogy riválisát itallal öntötték le. „Lehet, hogy nem értünk egyet, de minden jelöltnek joga van az erőszak és megfélemlítés félelme nélkül kampányolni” – tette hozzá.

Nem az első eset 

Robert Jenrick volt konzervatív miniszter és ügyvéd szerint ez „egyértelműen bűncselekmény”, és úgy vélte, hogy „ilyen viselkedésnek nem lehet helye egyetlen politikai párt jelöltjével szemben sem a kampányban”.

A politikusnak már korábban is volt egy hasonló incidense: 2019-ben Newcastle-ben öntötték le.

A bíróság akkor „politikailag motivált támadásnak” értékelte ezt, és 350 fontra büntették az elkövetőt (akkor a támadót azonnal őrizetbe vettek a helyszínen).  

Korábban, 2014-ben, tojásokkal dobálták meg a politikust.

(Borítókép: Egy személy egy italos pohár tartalmát dobja Nigel Farage-nak Clacton-on-Sea-ben 2024. június 4-én. Fotó: Ben Stansall / AFP)

Rovatok