Újra előkerült az egyik brit nagybank ügye. A Standard Charteredet már korábban azzal vádolták, hogy megsértette az Irán elleni szankciókat, most pedig kiderült, hogy minden jel szerint terroristák finanszírozását segítette elő.
A bank tetemes pénzbírságokat fizetett, és az amerikai igazságügyi minisztérium vádemelését csak úgy sikerült elkerülnie, hogy 2012-ben David Cameron kormánya az Obama-adminisztráció jóindulatáért esedezett – emlékeztetett a BBC.
A New York-i bírósághoz benyújtott új dokumentumok azonban arról tanúskodnak, hogy a bank 2008 és 2013 között több ezer tranzakciót hajtott végre több mint 100 milliárd dollár értékben, amivel alaposan megsértette az Irán elleni szankciókat.
Egy független szakértő további devizaügyleteket azonosított 9,6 milliárd dollár értékben olyan magánszemélyekkel és cégekkel, amelyek az amerikai kormány szerint terrorszervezeteket – köztük a Hezbollahot, a Hamászt, az al-Káidát és a tálibokat – finanszíroztak.
A Standard Chartered azzal védekezik, hogy ezeket a megállapításokat az amerikai hatóságok „megkérdőjelezték”.
A korábbi vádak szerint a bank meghamisította a nemzetközi fizetési rendszer alapját képező SWIFT tranzakciós adatokat, hogy New York-i fiókja közvetítésével dollármilliárdokat mozgasson a szankcióval sújtott intézmények, például az Iráni Központi Bank nevében. Személyesen, de persze titokban George Osborne, Cameron kormányának akkori pénzügyminisztere kérte a botrány eltussolását 2012 szeptemberében.
Három hónappal később az amerikai igazságügyi tárca úgy döntött: eltekint az eljárás elindításától. A most azonosított devizaügyletekre akkor még nem derült fény, így nem feltételezhető, hogy a brit kormány tudott a visszaélésekről.
A bank már akkoriban kétszer is elismerte, hogy megsértette a szankciókat, és összesen több mint 1,7 milliárd dollár bírságot fizetett. Azt azonban tagadta, hogy „terrorista” szervezetek számára bonyolított le tranzakciókat.
Ezeket bizalmas banki táblázatokban álcázták, amelyeket a bank korábbi vezetője adott át az amerikai hatóságoknak. A bejelentés nem vezetett „új jogsértések felfedezéséhez”, a bíróság pedig – Washington szerint – „érdemtelennek” minősítette az ügyet.
Most azonban egy független tanulmányt mutattak be a bíróságon, amelyet David Scantling, a terrorizmusellenes finanszírozás terén több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértő állított össze.
A táblázatokban félmillió burkolt tranzakció adatait azonosította, amelyek azonnal nem látszanak, de hozzáértő szakember technikájával könnyedén kinyerhetők.
Ezekből derült ki, hogy az SCB, a Standard Chartered Bank olyanokkal üzletelt, akik az Egyesült Államok szerint terroristákat finanszíroznak.
A tranzakciók között szerepel például egy pakisztáni műtrágyagyártó cég, a Fatima Fertiliser, amely robbanóanyagokat értékesített. Az ebből készült, út menti bombákkal öltek meg vagy nyomorítottak meg a tálibok több ezer brit és amerikai katonát.
A bizonyítékok szerint az SCB – a Liverpool FC szponzora – 73 tranzakciót bonyolított le egy gambiai fedőcég nevében, amely a Hezbollah kulcsfontosságú finanszírozója.
„Megdöbbentőnek” és „exponenciálisan rosszabbnak” nevezte az új információkat a New York-i pénzügyi felügyelet egykori főtanácsosa, aki korábban az SCB ügyletei után nyomozott.
„Ijesztő a kapcsolat” a Hamásszal, a Hezbollahhal, az Al-Káidával és a tálibokkal – jelentette ki Daniel Alter, aki hozzátette: ilyen adatokkal soha korábban nem rendelkeztek.
A londoni székhelyű SCB főként Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában szolgálja ki ügyfeleit.
Az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium, Lord Cameron és George Osborne egyelőre nem volt hajlandó kommentálni a fejleményeket.
Az SCB tudatta: „bízik abban, hogy a bíróságok elutasítják” az új keresetet.