Index Vakbarát Hírportál

Ismét lecsapott az Iszlám Állam, legalább 60 ember meghalt

2024. június 8., szombat 18:35

Legkevesebb 60 halálos áldozata van az Iszlám Állam terrorszervezet közép-afrikai szárnyának támadásának, melyet a Kongói Demokratikus Köztársaságban hajtottak végre. A terrorszervezet keresztényeket vett célba.

Legkevesebb hatvan halálos áldozata volt az utóbbi napokban az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó lázadó fegyveresek támadásainak a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – közölték a helyi hatóságok az MTI szerint. 

A támadásokat az Észak-Kivu tartományban lévő Béni régióban hajtották végre.

Mamovében kedden 29 civilt, pénteken pedig Masauban további 28 civilt gyilkoltak meg - mondta el Kambale Gerve, a régió egy civil társadalmi vezetője.

A vöröskereszt értesülése szerint mintegy 60 holttestet szállítottak el, de még több halálos áldozat fekszik olyan területen, amelyet biztonsági okokból egyelőre nem tudnak megközelíteni. A Iszlám Állam terrorszervezet közép-afrikai szárnya (ISCAP) több mint 60 „keresztény” halálának okozójaként jelentkezett propagandacsatornáin.

Az iszlamista források megdöbbentő videókat és fotókat tettek közzé a Béni térségében lévő Loulo folyón úszó holttestekről. Gerve szerint a támadásokat a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) elnevezésű ugandai lázadó csoport követte el, amely 2019 óta az Iszlám Állam szövetségesének vallja magát.

Rovatok