Sajtóhírek szerint Ferenc pápa ismét egy erősen becsmérlő szót használt a melegekre, amiért a múlt hónapban már bocsánatot kért. Egyesek szerint ezek a közelmúltban elkövetett hibái aláássák a tekintélyét.
Ferenc pápa zárt ajtók mögött ismét sértő megjegyzést tett a melegekre – írja a CNN. A katolikus egyházfő két héten belül már másodszor használta az olasz „frociaggine” kifejezést. Ezt a szót a homoszexuálisokra használják negatív értelemben, és nyers fordításban nagyjából azt jelenti, hogy „b*zulás”.
Az olasz média szerint Ferenc pápa kedden, amikor római papokkal találkozott, arról beszélt, hogy „a vatikáni levegőben b*zulást lehet érezni”, és emiatt jobb lenne, ha homoszexuális hajlamú fiatalemberek nem léphetnének be a katolikus szemináriumokba.
A Corriere della Sera napilap meg nem nevezett, a teremben tartózkodó püspököket idézett, akik szerint a pápa argentin lévén talán nem tudta, hogy az általa használt olasz kifejezés sértő. A múlt hónapban egy, a pápához közel álló forrás a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a kifejezést úgy is lehetett érteni, hogy a szemináriumokban „meleg légkör” van.
Ferenc pápa két hete egyszer már bocsánatot kért, miután a püspökökkel folytatott, a meleg férfiak szemináriumokba való felvételéről szóló megbeszélésen sértő kifejezést használt a melegekre. Mint mondta, „soha nem állt szándékában megsérteni a melegeket”. A katolikus egyházfő akkor zárt ajtók mögött arról tárgyalt a Vatikán püspökeivel, hogy engedélyezzék-e a homoszexuális férfiak felvételét a papi szemináriumokba.
Mint ismert, Ferenc pápa a 2013-as megválasztása óta a bevettnél jóval befogadóbb az LMBTQ-közösséggel szemben. Nem sokkal a megválasztása után egy meleg papokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?” Decemberben pedig jóváhagyta azt a döntést, amely lehetővé tette, hogy a papok megáldhassák a nem házas és azonos nemű párokat.
2023 januárjában Ferenc pápa egy interjúban kifejtette, hogy szerinte igazságtalan a homoszexualitás kriminalizálása, ugyanis Isten minden gyermekét olyannak szereti, amilyen, és felszólította a katolikus püspököket, hogy fogadják be az LMBTQ-embereket az egyházba. Egy 2018-as interjúban azonban azt mondta, hogy „aggódik” a homoszexualitás kérdése miatt, és hogy a melegség egy „divat”, amelyre a papság fogékony.
A Vatikán egyes megfigyelői szerint a közelmúltban elkövetett hibái ugyanakkor aláássák tekintélyét, és kérdéseket vetnek fel meggyőződésével és az egyház reformjával kapcsolatban.