Index Vakbarát Hírportál

Dánia koreai rameneket hívott vissza, mert túl csípősek, és megmérgezik a fogyasztókat

2024. június 13., csütörtök 08:54

Dánia visszahívta a dél-koreai Samyang cég több fűszeres ramen tésztatermékét, arra hivatkozva, hogy a bennük lévő kapszaicin megmérgezheti a fogyasztókat.

A dán élelmiszer-ügynökség kedden visszahívta a Samyang cég három termékét, és felszólította az embereket, hogy ne fogyasszák el ezeket a fűszeres rameneket – írja a BBC.

A Samyang szerint azonban az ételek minőségével nincs probléma.

Úgy tudjuk, hogy a dán élelmiszer-hatóság nem minőségi probléma miatt hívta vissza a termékeket, hanem azért, mert túl fűszeresek voltak. A termékeket világszerte exportálják. De ez az első alkalom, hogy a fenti okból hívták vissza őket

– közölte a cég.

A dán élelmiszerügyi hivatal közölte, úgy értékelték, hogy az egy csomagban lévő kapszaicin szintje „olyan magas, hogy a fogyasztóban akut mérgezés kialakulásának kockázata áll fenn”.

Ha Önnél vannak a termékek, dobja ki őket, vagy vigye vissza abba az üzletbe, ahol vásárolta

– áll a közleményben. Hangsúlyozták a gyermekekre vonatkozó figyelmeztetést is, akik számára a rendkívül fűszeres ételek ártalmasak lehetnek.

A közlemény heves vitát váltott ki az interneten. Sokan arról tettek kijelentéseket, hogy a dánok nem bírják a túl fűszeres és csípős ételeket.

„Volt egy dán barátom, aki szerint az ízetlen, panírozott garnélarák, amire egy kis őrölt borsot tettek, túl fűszeres. Nem meglepő, hogy szerintük ez a ramen méreg” – olvasható a Reddit r/Korea csoportjának egyik legkedveltebb kommentjében.

A tésztát korábban egyetlen más országban sem hívták vissza, és más biztonsági figyelmeztetést sem adtak ki.

Rovatok