Index Vakbarát Hírportál

Különös okkal indokolta lemondását Illyefalva polgármestere

2024. június 14., péntek 07:01

Bejelentette, hogy lemond mandátuma hátralévő részéről a székelyföldi Illyefalva község RMDSZ-es polgármestere, Fodor Imre, hogy mielőbb átadhassa helyét a vasárnapi helyhatósági választásokon őt legyőző ellenfelének, a független Benkő Árpád Jenőnek.

A Sepsiszentgyörgy melletti község elöljárója csütörtökön Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem vár szeptember végéig, amikor lejár a mandátuma, már előtte átengedi a polgármesteri teendőket a győztesnek.

Romániában előrehozott helyhatósági választásokat tartottak vasárnap, az EP-választással egy időben, így a megválasztott polgármesterek, helyi és megyei önkormányzati képviselők mandátuma ősztől lesz érvényes, miután a hivatalban lévőké lejárt.

„Megértettem az Önök üzenetét. Éppen ezért, itt abbahagyom a munkát” – írta közösségi oldalán Fodor Imre, aki 16 éve vezeti a háromszéki községet.

Közölte: jövő héten iktatja lemondását, és kérte a szövetség tanácsosait, szavazzák meg Benkőt alpolgármesternek, hogy átvehesse az ügyvezető polgármesteri jogköröket. Benkő Árpád Jenő a Maszol.ro hírportálnak nyilatkozva elmondta, elfogadja az alpolgármesteri kinevezést és az ügyvivő polgármesteri feladatokat.

A román állandó választási hatóság honlapján közzétett részeredmények szerint Illyefalván Fodor Imre 499, míg Benkő Árpád Jenő 730 voksot szerzett. A községnek 2181 lakosa van, nagy többségben magyarok.

Rovatok