Index Vakbarát Hírportál

Hiába kormányoznak 14 éve, ilyen nagy bajban még sosem voltak a konzervatívok

2024. június 16., vasárnap 08:38 | aznap frissítve

Miközben Rishi Sunak brit miniszterelnök valahogy megpróbálja víz felett tartani saját magát, addig sokan már azt követelik, hogy még a választás előtt mondjon le kormányfői posztjáról. Sunak abban reménykedett, hogy a kampány hivatalos megkezdésével és programja bemutatásával valamiféle lendületet szerezhet a múlt heti vitagyőzelme után, azonban ehhez képest egy kutatás már nem is második, hanem harmadik helyre teszi pártjának, a toryknak a támogatását.

Július 4-én tartják az Egyesült Királyságban a parlamenti választásokat, ahol több mint valószínű, hogy 14 év kormányzás után ellenzékbe fog vonulni a toryknak is nevezett Konzervatív Párt.

A jelenleg Rishi Sunak vezette párt mindenesetre próbálja menteni a menthetőt a belső konfliktusok, a rossz közvélemény-kutatási eredmények és a vele és pártja melletti támogatás hiányának ellenére.

Az elmúlt héten úgy tűnt, ez össze is jöhet a kormányfőnek, hiszen az első, ITV-n rendezett vitán, ha csak kicsivel is, de magabiztosabbnak tűnt kihívójánál, a Munkáspártot egy Tony Blair-i neoliberális fordulattal a centrumba kormányzó Keir Starmernél.

Sunaknak pedig kellenek is a győzelmek, még akkor is, ha azok csak aprók – ugyanakkor ehelyett a héten a kormányfőnek sikerült több botrányba is belekeverednie.

Először többen kritizálták amiatt, mert a normandiai partraszállás 80. évfordulójának június 6-án megrendezett megemlékezéséről idő előtt távozott, ami miatt többen is lemondásra szólították fel, ugyanakkor ő kijelentette, nem fog így tenni a választásokig.

Ezután kedden bemutatta pártjának 80 oldalas kormányprogramját, amivel azzal reménykedtek, hogy végre szélállásba állíthatják a pártot, ugyanakkor a hét második felében a SkyNews csatornán megtartott második vitán már csúfos vereségbe szaladt. Ennek ellenére Sunak továbbra is bizakodó,

miközben már van olyan közvélemény-kutatás, ami szerint a torykat előzi a Nigel Farage vezette Reform UK.

Migráció, adócsökkentés és haderőfejlesztés – Sunak szerint ez kell a briteknek

A Konzervatív Párt az idei választások előtt a közép-angliai Silverstone autóverseny-pályát választották helyszínül, hogy 80 oldalas programjukat bemutassák.

A Tiszta terv, merész megoldás, biztos jövő névre keresztelt program 17 fejezeten keresztül foglalja össze a 14 éve hatalmon lévő toryk ígéreteit,

némelyik programpont pedig olyan, mintha az elmúlt évtizedben ők lettek volna ellenzékben.

A programjuk fő fókusza az illegális migráció visszaszorítása, emellett a családok segítése – ennek egy részét adókedvezményekkel oldanák meg, de ezenkívül is növelnék a közvetlenül a családoknak járó támogatások mértékét. Ezenkívül a program egy jelentős része Rishi Sunak korábban megígért ötpontos terve: így szó van benne az egészségügyi ellátórendszer (NHS) már régóta beígért fejlesztéséről, az illegális migráció visszaszorításáról vagy az oktatás fejlesztéséről.

Ezenkívül ígéretet tesznek a megfizethető, de pragmatikus zöldprogramokra, miközben egy másik pontban már a farmereket és a halászokat mentenék fel részben ezek alól.

Ezenkívül Sunak ígéretet tett a lakhatási válság megoldására, a lakhatás ugynias az az elmúlt 14 évben az Egyesült Királyság sok településén vált fenntarthatatlanná.

Programjuk ezen pontjánál megjegyzik, hogy 2010 óta 2,5 millió lakás épült, az elkövetkező öt évben pedig további 1,6 milliót ígérnek Sunakék, hozzátéve, hogy a legutóbbi munkáspárti kormány – ami 2005–2010 között volt – alatt a lakástulajdonosok aránya csökkent, de azt az adatot kifelejtve, hogy valójában a lakástulajdonosok aránya még David Cameron miniszterelnöksége idején érte el a legalacsonyabb szintet – 2016-ban a britek 62,6 százaléka élt saját lakásában, 20,3 százalékuk piaci, 17,1 százalékuk pedig szociális albérletben.

Ezenkívül külön részletezik, hogy megnövelik a Ruandába szánt deportációkat, bevezetnek egy évi mennyiséget a képzett, az országba költözni akaró munkaerőre, miközben a brit gazdaságban lévő munkaerőhiányt már most is bevándorló származásúak látják el, és Boris Johnson kénytelen volt a még Cameron által életbe léptetett szabályt eltörölni – Sunak ehhez képest maximalizálná, sőt évről évre még csökkentené is a beengedni kívánt új munkaerőt.

A programbemutatón ezenkívül Sunak azt bizonygatta, hogy míg a toryk mindig adót csökkentenek, addig a Munkáspárt mindig adót emelne, és szerinte bizonyára ez történne most is, ha a britek a Keir Starmer vezette pártnak adnának esélyt.

Egyszerre tőkepártinak és munkáspártinak lenni

Sunakkal ellentétben Starmer teljesen más helyzetben van. Mivel a közvélemény-kutatásokat vezetik, miközben a brit pénzügyi élet központja, a The City több cége is támogatja, pártjával teljesen biztonsági játékot játszanak.

Nem mondanak merészet, vagy ha mégis, és az nem tetszik a briteknek, akkor egy idő elteltével már annak az ellenkezőjét állítják; egyszerre ígérnek szolidárisabb, munkások érdekeire épülő gazdaságot, illetve adókedvezményeket és deregularizációt a cégeknek.

Még maga Keir Starmer is azt mondta programbemutatója után, hogy kormánya egyszerre lesz tőke- és munkáspárti, és elsőszámú céljuk a vagyonteremtés lesz.

Programjuknak ígéretei szerint pártja nem fog adót emelni, mindössze néhány területen, de az is a leggazdagabbakat érinti – például a magániskolák adóit vagy a külföldi állampolgároknak fizetendő adót lakásvásárlás esetén –, első számú céljuk a rendszerben jelenleg meglévő lyukak és az adóelkerülések megszüntetése lesz. A pártvezér szerint ezzel a pár dologgal 8,6 milliárd fontot tudnak évente nyerni a költségvetésnek.

Programjuk fő fókuszában az oktatás és az egészségügy áll. Növelnék az oktatás színvonalát, jobb életkörülményeket alakítanának ki a tanároknak, és támogatnák az élethosszig tartó tanulást. Míg az egészségügy kapcsán csökkentenék a várólistákat, és hatékonyabban működtetnék az NHS-t. A The Conversation elemzése szerint

Starmerék egyébként úgy ígérnek a legutóbbi munkáspárti kormánynál nagyobb szociális programokat, hogy erre jóval kevesebbet költenének.

Starmer Tony Blairhez hasonlóan kerüli, hogy úgy fessék le, mint aki növelné az adókat, és majd abból költekezne, ehelyett programjában arra törekedett, hogy hatékonyabbnak tűnjön.

Ez Starmer győztes versenye lehet

Az már a programbemutatók előtt biztos volt, hogy Starmer és jelöltjei egy biztonsági játékkal megnyerhetik a július 4-i választásokat, a kérdés leginkább az, hogy sikerül-e nagyobb hiba nélkül hozni a kampányt, és azután végül önálló többséggel vagy koalíciós partnerrel lesz többségük a Westminsterben.

A legutóbbi, a héten megjelent YouGov-kutatás szerint a Munkáspárt közel 20 százalékpontos előnnyel vág neki a kampányidőszaknak. A pártot jelenleg 38 százalékpontra mérik,

ugyanakkor második helyre nem a toryk, hanem már Farage-k jöhetnek fel.

A kutatás szerint a Reform UK 19, míg a Konzervatív Párt 18 százalékponton áll – nem véletlen, hogy Farage a közvélemény-kutatás megjelenése után már azt követelte, legközelebb ne Sunak, hanem ő vitázhasson Starmerrel, mivel szerinte e verseny kettejük között fog eldőlni.

Ugyanakkor, mint azt korábban bemutattuk, a brit választási rendszer miatt utóbbi nem valószínű: a brit parlamentbe a politikusok úgy szereznek mandátumot, hogy a saját körzetükben övé a legtöbb szavazat, és a toryknak több helyben jól bejáratott és ismert jelöltjük van, mint Farage-knak.

Ezenkívül mivel valódi veszélyt jelenthet, hogy a jobboldali szavazatok a toryk és a Reform UK között meg fog oszlani, így sok helyen a Munkáspárt vagy a Liberális Demokraták szerezhetnek majd helyettük mandátumot. Emiatt a választók általában az erősebb jelölt mögé állnak be taktikusan, ami szintén a toryk felé billenti a mérleget a jobboldali versenyben, azonban egy kutatás szerint

a tory-szavazók 46 százaléka, míg a Reform-szimpatizánsok 60 százaléka szeretné, hogyha a két párt együttműködne a választáson.

Hogy ez meg fog-e valósulni, az jó kérdés: Farage már régóta arról beszél, hogy a választás után a toryk halottak lesznek, míg az alapvetően centrista Sunak nem sok mindenben tudna egyetérteni Mr. Brexittel. De ha ezzel csökkenteni tudná vereségének mértékét, akár meg is fontolhatja.

(Borítókép: Rishi Sunak 2022. október 26-án. Fotó: Isabel Infantes / Getty Images)

Rovatok