A Politico részletes elemzést tett közzé Kína ukrajnai konfliktusban való szerepvállalásáról. A szerző szerint bár Kína szimbolikus gesztusok szintjén kiáll Ukrajna mellett, a legfontosabb kérdésekben mégis Oroszország oldalára áll, és ezzel megnehezíti a Nyugat Putyin-ellenes erőfeszítéseit.
Kína Oroszország iránti szimpátiája már az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdetén, 2022 februárjában egyértelmű volt a legtöbb szemlélő számára, de a hétvégi svájci békecsúcson fájdalmasan világossá vált, hogy mennyivel nőtt azóta Peking Moszkva iránti támogatása – írja a Politico.
Miközben egyes európai vezetők mindent megtesznek, hogy Kínát is bevonják az ukrajnai orosz invázió leállítására tett erőfeszítésekbe,
Peking – nagy csalódásukra – elutasította a békekonferencián való részvételét.
A kínai bejelentést követően Volodimir Zelenszkij nem csak Kína távolléte miatt volt csalódott, Kína aktív nyomásgyakorlása a többi országra, hogy azok is így tegyenek, egyenesen letaglózta. „Oroszország kínai diplomatákat használt fel, hogy megzavarja a békecsúcsot” – mondta az ukrán államfő. És bár nem pontosította, hogy mely országokról lehet szó, május elején Kína konfliktussal foglalkozó megbízottja olyan országokat látogatott meg, mint Törökország, Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Brazília, Indonézia, Dél-Afrika és Kazahsztán.
Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy Kína és Oroszország teljes egyetértésben van a háborúval kapcsolatban. A legutóbbi pekingi és moszkvai nyilatkozatok és elemzések áttekintése világossá teszi, hogy Kína szuverén államként ismeri el Ukrajnát. A távol-keleti ország nemcsak csatlakozik az orosz narratívákhoz, amelyek szerint az ország egy nácizált nyugati báb, de közvetlen kapcsolatot tart fenn Kijevvel, szót emelt az orosz nukleáris fenyegetés ellen, és soha nem támogatta nyilvánosan az inváziót. Ehelyett – finoman utalva arra, hogy az invázió nem igazolható – homályosan kijelentette: „minden ország szuverenitását” tiszteletben kell tartani.
Azonban a fenti listával a pozitívumok végére értünk, mivel a két ország szinte mindig egyetért a kulcskérdésekben. Kína például többször is támogatását fejezte ki Oroszországnak a NATO keleti terjeszkedésével kapcsolatos „jogos biztonsági aggályai” iránt. Peking véleménye szerint a konfliktus bűnöse az Egyesült Államok, amely szerinte konfrontációt próbált kiváltani a térségben.
Az elmúlt évek során Kína NATO-val szembeni szkepticizmusa – ami a jugoszláviai kínai nagykövetség 1999-es amerikai bombázásáig nyúlik vissza – egyenesen ellenszenvessé vált. A kínai tisztviselők a NATO 2022. júniusi stratégiai koncepciójára – amely elsőként Kínát sorolja fel biztonsági kihívásként – úgy tekintenek, mintha a szervezet földrajzi hatókörének kiterjesztésére készülne, csak hogy megpróbálja visszaszorítani országukat.
Mindeközben Peking az „oszthatatlan biztonság” fogalma felé is vonzódik, ami azt hirdeti, hogy a nemzetek nem növelhetik biztonságukat mások rovására. Ezt a doktrínát Moszkva évtizedek óta hirdeti, és élesen bírálja a NATO tevékenységét. Az invázió előtt Kína Oroszországgal közös nyilatkozatokban támogatta a koncepciót. Azóta azonban bekerült a Globális Biztonsági Kezdeményezésbe – Hszi Csin-ping kínai elnök nemzetközi kapcsolatokról alkotott víziójának egyik sarokköve –, ami azt sugallja, hogy kiemelkedőbb szerepet fog játszani a kínai külpolitikában.
A páros ellenzi a nyugati szankciókat is, beleértve az Oroszországgal szemben alkalmazottakat. Kínai tisztviselők hevesen ellenzik az amerikaiak „egyoldalú illegális” szankcióit, és azt mondják, nem tartják be azokat. Eközben Hszi nemcsak hogy passzívan ellenállt az Oroszország elszigetelésére irányuló erőfeszítéseknek, hanem azt is megmutatta, Oroszország támogatásáért hajlandó elviselni a gazdasági következményeket, de a hírnevét is képes feláldozni.
2022 óta Kína vezetői súlyos gazdasági visszaesés, két kabinetminiszter hirtelen és megmagyarázhatatlan menesztése, valamint a nyugatiak növekvő ellenállása mellett küzdenek globális ambícióikért. A háború ráadásul felerősítette ezeket a kihívásokat, mivel Peking Moszkvának nyújtott támogatása megrontotta ez európai–kínai kapcsolatokat. Bár Kína óvakodott attól, hogy nyíltan megsértse a nyugati szankciókat, a közelmúltban mégis lazábban áll hozzájuk.
Ez azonban egy olyan áldozat, amelyet Hszi hajlandó meghozni. A szerző felhívta a figyelmet, hogy valójában ahogy a Nyugat megnövelte elvárásait Kínával szemben, úgy tűnik, Oroszországgal való kapcsolata megerősödött. A kereskedelmi és védelmi cserekapcsolatok jelentősen bővültek, miközben úgy tűnik, hogy az oroszok is pozitívan viszonyulnak Kínához.
Azonban minél tovább tartja fenn Kína oroszbarát álláspontját, annál nehezebb lesz mindezt megfordítani. A kínai cégek már átalakították tevékenységüket, hogy megfeleljenek az Oroszországgal fennálló kereskedelmi kapcsolatok bővülésének.
A lap szerint ezt a szerkezeti változást idővel nehezebb és drágább lesz visszavonni. Sőt, Hszi Csin-ping Putyinnak nyújtott támogatása személyes és nagy nyilvánosságot kapott. A helyzetet tovább nehezíti, hogy mivel Kína oroszbarát politikája nem élvez egyetemes támogatást a kínai értelmiségiek körében, álláspontjának módosítása pedig a kritikusok felé tett engedményként látszana.
Olaf Scholz német kancellár áprilisi találkozója után bejelentette, kínai kollégájával megállapodott abban, hogy „intenzíven koordinálják” az ukrajnai békekonferenciákat, valamint világossá tette, hogy szerinte „Kína szavának súlya van Oroszországban”.
Igaz, a közvetítőnek nem kell tökéletesen pártatlannak lennie ahhoz, hogy sikeres legyen. Ha egyik vagy másik konfliktusban álló félre döntő befolyást gyakorol, ráveheti őket olyan kompromisszumok megkötésére, amelyek egyébként lehetetlenek lennének. Ahhoz azonban, hogy az ilyen erőfeszítések sikeresek legyenek, a közvetítőnek hajlandónak kell lennie a kapcsolatait is terhelni velük. Eddig erre a kínai elnök nem mutatta hajlandóságát, és ennek az esélye pedig egyre csökkenni látszik.
A szerző szerint az európai vezetőknek igazuk van, amikor párbeszédet folytatnak Kínával, és továbbra is igénylik Hszi befolyását, de amíg Kína ezt nem teszi meg, az invázió legitimációját kockáztatja, ha hagyjuk, hogy Peking jelentős szerepet vállaljon a békefolyamatban.
Az orosz–ukrán háború fejleményeit szerdán is percről percre követjük ebben a cikkünkben.