Egyre gyakoribb, hogy az eladósodott hajótulajdonosok hátat fordítanak, és egyszerűen magukra hagyják hajójukat, amelyen hosszú időre általában ott reked a személyzet egy vagy több tagja. A jelenség globális.
„Ritkán aludtam jól azalatt a csaknem egy évtized alatt egy teherhajón, amelyet a tulajdonosa a Vörös-tenger partján fekvő kikötőben, Dzsiddában felejtett” – kesergett a szíriai származású Abdul Nasszer Szaleh.
Éjjel általában csak vergődött az ágyában, és csak az járt a fejében, mikor kapja meg elmaradt bérét. Hajóját, az öregedő Al-Mahát soha nem tudta elhagyni, mert Szaúd-Arábia rideg bevándorlási szabályozása miatt nem léphetett a szárazföldre – áll az AP terjedelmes összeállításában.
Szaleh egyike annak a több mint kétezer tengerésznek, akivel a munkáltató – finoman szólva – már régóta nem tartja a kapcsolatot, azaz nem fizet.
A hajótulajdonosok az eltelt egy évtizedben évről évre egyre több hajójukat „felejtették” különböző kikötőkben – tavaly például már 167-et.
A jelenség a járvány idején megugrott, amikor az infláció és a korlátozott logisztika berobbantotta a hajótulajdonosok kiadásait. Ráadásul földrajzilag nem volt behatárolható: Angolában például halászok rekedtek a fedélzeten, Hollandiában jégtörőket hagytak magukra, Isztambulban pedig élelem és üzemanyag nélkül maradt a legénység.
Jóllehet nemzetközi egyezmény alapján a felségjelzést kiadó ország hatóságai kötelesek segítséget nyújtani a magukra hagyott matrózoknak, a gyakorlatban ez néha elmarad. Szaleh hajója például tanzániai zászló alatt járta a tengert, az ottani illetékesek azonban még az e-mailekre sem válaszolnak – ecsetelte a Szaleh ügyét képviselő szakszervezeti vezető.
A hajótulajdonosok általában fogadkoznak, hogy fizetnek, amint rendeződik pénzügyi helyzetük. Sokszor azonban képtelenek teljesíteni ígéretüket.
Eközben a legénység nem meri elhagyni a fedélzetet attól tartva, hogy soha nem kapja meg az őt megillető járandóságát.
Szaleh hosszú évek elteltével jutott vissza Egyiptomba, ahol azzal szembesült, hogy feleségének és fiának egyaránt orvosi ellátásra volt szüksége. Szaleh csaknem egy évtizedes távollétét nincstelenségben próbálták túlélni.
A férfi korábban mérnökként szolgált az Al-Mahán, amely a ramadán idején állatokat szállított szudáni és szaúdi kikötők között. Szaleh napkeltekor és napnyugtakor hosszú köröket futott a fedélzeten, miközben mellette hatalmas konténerhajók indultak és érkeztek a dzsiddai kikötőbe. Egyetlen társa Kajszi volt, egy kóbor macska, amely valahogy felkapaszkodott a hajóra.
A tavaly elhagyott hajók száma meghaladta az előző évi rekordot – áll az ILO, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, illetve az IMO, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet közös jelentésében.
Több magára hagyott hajó már alig alkalmas tengeri közlekedésre, ezért kevésbé jövedelmező útvonalakon szolgáltak – gyakran a törvényesség határán.
A tulajdonosok a helyzettől függően néha úgy döntöttek: olcsóbb a hajó leselejtezése megmentésénél.
Hajóikról még a legszigorúbb szabályozást alkalmazó amerikai cégek is lemondtak: tavalyelőtt például egy floridai családi vállalkozás két kimustrált teherszállító hajóját „felejtette” Palm Beachben. Az ellene indított per után a bíró árverést rendelt el. Az egyik hajót mindössze 5000 dollárért sikerült elkótyavetyélni.
Arra is volt példa, hogy a matrózoknak azt ígérték: megkapják jussukat, amint elhagyják a fedélzetet, sőt repülőjegyet is a kezükbe nyomtak a hazaúthoz.
A reptéren derült ki, hogy a jegy hamis volt.
A gátlástalan hozzáállás az egész hajózási ágazat rossz hírét kelti – mondta a londoni székhelyű nemzetközi hajózási kamara, az ICS igazgatója. Ez megnehezíti a legénység toborzását. Az ICS szerint a kétmillió tengerészt foglalkoztató iparág két év múlva súlyos, 96 ezer fős munkaerőhiánnyal fog szembesülni.
(Borítókép: Morteza Nikoubazl / NurPhoto / Getty Images)