Index Vakbarát Hírportál

Több mint 200 emberkereskedőt állított elő az Europol

2024. június 24., hétfő 20:58

Összehangolt nemzetközi műveletben 219 emberkereskedőt állítottak elő, és több mint ezer áldozatot azonosítottak számos európai, valamint a feltárt ügyekben érintett afrikai és dél-amerikai országokban – tudatta az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete hétfőn.

Az Europol közleménye szerint a június 3. és 9. között a világ 39 országában, köztük Magyarországon tartott akcióhét ideje alatt az emberkereskedők összesen 1374 azonosított áldozata között 153 volt a kiskorú.

Az előállított 219 emberkereskedő ellen szexuális kizsákmányolás, valamint bűnözésre és koldulásra való kényszerítés miatt indítottak eljárást. Az akciókban 2074, bűncselekményből származó vagyontárgyat, valamint 363 hamis dokumentumot foglaltak le.

A nemzeti hatóságok az akcióhét eredményeire építve 276 új vizsgálatot indítottak további bűnözők előkerítésére és áldozataik azonosítására – írták.

Saját gyermekeiket kényszerítették szexuális cselekményre

Kiemelték: az akcióhét alatt felgöngyölített ügyek között a Szabolcs-Szatmár-Beregi Rendőrkapitányság munkatársai előállítottak egy magyar házaspárt, melynek tagjai saját gyermekeiket kényszerítették szexuális cselekményekre a házuk egyik szobájában megkötözve, valamint a gyermekeket utcai koldulásra is kényszerítették saját falujukban. A hat kiskorú gyermeket a szülők testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazták. Apjuk botokkal, övvel és puszta kézzel bántalmazta őket.

A rendőrök elhanyagoltnak, alultápláltnak és rossz egészségi állapotúnak találták a gyerekeket. Igazságügyi, valamint orvosi és pszichológiai szakértők megerősítették a szexuális bántalmazás tényét, majd a traumatizált gyermekeket nevelőszülőknél helyezték el – írta az MTI a tájékoztatás alapján. 

Van segítség

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok