Index Vakbarát Hírportál

Betörtek a brit miniszterelnök otthonába

2024. június 25., kedd 21:52

Négy embert vett őrizetbe a rendőrség Nagy-Britanniában, ugyanis behatoltak Rishi Sunak miniszterelnök észak-yorkshiri otthonába, egyelőre ismeretlen céllal. Nem ez volt az első eset, hogy birtokháborítást követtek el a brit kormányfő ellen, tavaly nyáron környezetvédelmi aktivisták másztak fel Sunak házának tetejére, és transzparensekkel tiltakoztak a kormány által kiadott kőolajkitermelési engedélyek ellen.

Négy embert őrizetbe vettek kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök északkelet-angliai rezidenciáján birtokháborítás gyanújával. A területileg illetékes Észak-Yorkshire megyei rendőrség kedd esti tájékoztatása szerint az incidens a Kirby Sigston nevű apró faluban történt.

Ezen a településen van Sunak választókerületi otthona, ahova a négy férfi kedden behatolt.

A beszámoló szerint a rendőrök a riasztás után egy percen belül a helyszínen voltak, és őrizetbe vették a londoni, boltoni, manchesteri, illetve chichesteri illetőségű birtokháborítókat, akiknek kihallgatása megkezdődött.

Az első rendőrségi ismertetésből nem derül ki, hogy mi volt a négy ember szándéka a konzervatív párti kormányfő otthonában.

Tavaly nyáron négy környezetvédelmi aktivista mászott fel ugyanitt Sunak házának tetejére, és transzparensekkel tiltakozott a brit kormány által kiadott új kőolajkitermelési engedélyek ellen. Az ő büntetőperük júliusban kezdődik.

Rovatok