Index Vakbarát Hírportál

Ilaria Salis: Patkányok között tartottak fogva Magyarországon

2024. június 26., szerda 06:31

Miután Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifasiszta Ilaria Salist, a magyar rendőrség elengedte a házi őrizetből az aktivistát. Most a The Guardiannek adott interjújában elárulta, milyen körülmények között tartották fogva, továbbá az olasz kormánynak is üzent.

Ilaria Salist erőszakos bűncselekmény miatt tartották eddig fogva a magyar hatóságok, először börtönben, majd házi őrizetben.

Az aktivista május végi tárgyalásáról ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen. Később pedig arról írtunk, hogy a június 9-i EP-választáson képviselővé választották. Az olasz lapok már akkor azt pedzegették, hogy Ilaria Salis ezzel mentelmi jogot is nyert, és emiatt az ellene zajló eljárás is véget érhet. 

La Repubblica szerint Magyar György ügyvéd (aki Ilaria Salis magyarországi jogi képviselője a perben) nyújtotta be a kérelmet a szabadon bocsátásért, azt követően, hogy Salis az EP-választáson mandátumot nyert.

A Milánó melletti Monzából származó Ilaria Salis ügye dühöt és diplomáciai tiltakozást váltott ki Olaszországban, amikor januárban láncra verve a magyarországi bíróság elé állították. A nőt egy évvel korábban tartóztatták le egy budapesti támadássorozatot követően, és három rendbeli testi sértés kísérletével, valamint szélsőbaloldali szervezethez való tartozással vádolták.

A vádakat – amelyeket tagadott – nem ejtették, de miután június elején EP-képviselőnek választották, mentelmi jogot kapott. Június 17-én, 40. születésnapján tért vissza szülővárosába.

Sok lehetséges kimenetelre gondoltam, de ami valójában történt, az meghaladta a képzeletemet. Úgy vélem, hogy sokan azok közül, akik rám szavaztak, azért tették ezt, mert őszintén aggódnak a szélsőjobb előretörése miatt, és részben ezt akarták kifejezni azzal, hogy egy nyíltan antifasiszta jelöltet támogattak

– mondta Salis a The Guardiannek.

Patkányoktól és bogaraktól hemzsegő börtön

Ez volt az első interjú, amit Olaszországba való visszatérése után egy külföldi lapnak adott. Arra is figyelmeztetett, hogy ügye még nem ért véget. 

„Valójában azt reméltem, hogy az egésznek sokkal hamarabb vége lesz. Pontosabban még korai lenne kimenetelről beszélni, mert a pert csak az európai parlamenti képviselői ciklus idejére, tehát öt évre függesztették fel. Ráadásul a magyar hatóságok kérhetik a mentelmi jog felfüggesztését” – tette hozzá. 

ilaria Salis 15 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, egy olyan börtönben, amely elmondása szerint patkányoktól és bogaraktól hemzsegett, napokig nem mosakodhatott, és nem kaphatott sürgős orvosi ellátást.

Májusban engedték ki házi őrizetbe, amikor megkezdődött a tárgyalása. A The Guardian arról is beszámolt, hogy Salist egy budapesti falfestményen felakasztva ábrázolták, szélsőjobboldali aktivisták pedig a Telegramon azt írták, hogy kerekesszékbe akarják ültetni.

„Ez természetesen nagyon kemény időszak volt, egy olyan élmény, amely próbára tett, és még mindig nem épültem fel teljesen. Egy ilyen hosszú, a vádakhoz képest teljesen aránytalan büntetés lehetősége megijesztett, és még mindig nagyon megijeszt. Emlékszem, amikor a szüleim meglátogattak, azon tűnődtek, vajon 10 évvel később még életben lesznek-e” – fogalmazott Salis. 

Az olasz kormánynak is üzent

Elmondta azt is, hogy „ha van pozitívum, akkor az az, hogy megtaláltam magamban azt a nagy erőt, amely lehetővé tette, hogy túléljem a legsötétebb pillanatokat is. Azok szeretete, akik törődtek velem, és azoké, akik támogattak, még anélkül is, hogy ismertek volna, segítettek ellenállni, és ez volt az erőm. Ez az érzés kétségtelenül mérhetetlenül nagyobb, mint a gyűlölet.”

Az aktivista arról is beszélt, hogy a nagy médiafigyelem következtében már jobb körülményeket biztosítottak számára a börtönben: például kapott orvosi ellátást, az őrök hozzáállása is megváltozott, valamint átrakták egy kevésbé zsúfolt cellába. 

Ilaria Salis szerint az olasz kormány többet is tehetett volna az ügyében. „Nem tudtam nem észrevenni a Liga párt szörnyű hozzáállását, de ez nem lepett meg. Végül is ez a hozzáállás egyértelműen összefoglalja ennek a pártnak a politikáját, amelynek fő szándéka úgy tűnik, hogy a gyűlöletkeltés. Egyszerűen fogalmazva, úgy vélem, nincs meg bennük a kellő tartás ahhoz, hogy tisztességesen kezeljék a komoly kérdéseket.”

Hozzátette: az EP-képviselői pozícióját arra kívánja felhasználni, hogy kampányoljon a fogvatartottak jogaiért. 

(Borítókép: Ilaria Salis 2024. május 24-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok