Index Vakbarát Hírportál

Több halálos áldozata is van a kenyai adóellenes tüntetéseknek

2024. június 26., szerda 21:59

Kenyában legalább 13 ember meghalt az új adók bevezetéséről szóló kormányzati tervek elleni tiltakozások alatt. A feldühödött tömeg áttörte a rendőrség sorait is, hogy megrohamozza a Parlamentet.

Legalább 13 tüntető meghalt a kenyai tiltakozások alatt, valamint a Parlament egy része lángba borult, amikor kedden eszkalálódtak az új adótörvény-javaslatok elleni tüntetések – írja a BBC.

A kenyai kormány 2,7 milliárd dollárral (nagyjából ezermilliárd forinttal) tervezi emelni az adóbevételeket az országban, ugyanakkor a tiltakozók azt követelik, hogy a kormány teljes egészében vonja vissza az adók emeléséről szóló tervét, mivel az szerintük megbénítaná a gazdaságot, továbbá növelné a kenyaiak terheit, akiknek már most is küzdeniük kell a napi megélhetésért.

William Ruto elnök kedd esti beszédében azt mondta, hogy minden eszközt bevetnek, hogy „meghiúsítsák a veszélyes bűnözők minden olyan kísérletét, amely aláássa országunk biztonságát és stabilitását”. A tüntetések leverésére a hadsereget is bevetette.

Több csoport azzal vádolta a biztonsági erőket, hogy túlreagálták a helyzetet és éles lőszert is használtak, illetve a közösségi médiában meg nem erősített jelentések láttak napvilágot arról, hogy a biztonságiak

több tucat embert lőttek agyon éjszaka, valamint halálesetekről számoltak be az ország más területeiről is, ahol tüntetések voltak.

A megmozdulások napok óta tartanak, kedden azonban fokozódtak, amikor a képviselők elfogadtak egy módosított törvényjavaslatot.

Vannak dolgok, amelyeket nehéz megérteni, például hogyan lehet 16 százalékos adót kivetni a kenyérre? 

– tette fel a kérdést a 24 éves Derrick Mwathu a BBC-nek, utalva az eredeti törvénytervezetben szereplő javaslatra.

Kenya elnöke visszavonta a javaslatot

William Ruto kenyai elnök engedett a nyomásnak, és visszavonta a vitatott adóemeléseket tartalmazó pénzügyi törvényjavaslatot. A nemzethez intézett beszédében azt mondta, egyértelmű, hogy a kenyaiak nem akarják ezt a módosítást, és hangsúlyozta, hogy nem fogja aláírni a törvényjavaslatot.

Az elnök megjegyezte, hogy most párbeszédet kezd a fiatalokkal, akik 2022 óta az országot sújtó legnagyobb tüntetések élén álltak.

Rovatok