Index Vakbarát Hírportál

Lázár János újabb feladatot kapott, miniszterelnöki határozat is készült róla

2024. június 30., vasárnap 08:02

Lázár János építési és közlekedési miniszter azt a feladatot kapta, hogy hozza létre a Barcs és az államhatár, valamint a Terezino Polje (Trézenföld) és az államhatár (Horvát Köztársaság) közötti gyorsforgalmi útkapcsolat létesítéséről szóló megállapodást.

Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával jelent meg szombat este a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint a kormányfő egyetért a Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között, a barcsi államhatár (Magyarország), valamint a horvát találkozási pontnak számító Terezino Polje közötti gyorsforgalmi útkapcsolat létesítésével.

A kormányfő ezért felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert, Lázár Jánost, hogy a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje, valamint felhívta a tárcavezetőt, illetve a külgazdasági és külügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy

a megállapodás létrehozását követően azt haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.

Itt érdemes megemlíteni, hogy május 2-án forgalomba helyezték az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát. Akkor Pántya József helyettes államtitkár azt mondta, hogy a horvát oldalon az autópálya megépítése a jövő év második felének elejére befejeződik. Így kétszer két sávon akár az Adriai-tengerig lehetne utazni.

Rovatok