Index Vakbarát Hírportál

Megtelt az európai légtér, folyamatos késésekkel kell számolni

2024. június 30., vasárnap 14:27

Az európai jogszabályok alapján a három órát meghaladó késés, a járattörlés és a túlkönyvelés miatt visszautasított beszállítás esetén fixen meghatározott kártérítési kötelezettsége van a légitársaságoknak – hívta fel erre a figyelmet Varga G. Gábor. A légi közlekedési szakértő szerint a légi forgalom és a fennakadások hatással lesznek az egész kontinens légi közlekedésére.

A rendelkezésre álló repülőgépekből és munkaerőből nincs olyan mértékű hiány, mint két éve, amikor a nyári szezonban kaotikus állapotok uralkodtak az európai légi közlekedésben.

Ugyanakkor ez „nem jelenti azt, hogy teljes mértékben visszaálltunk volna a régi kerékvágásba, és sajnálatos módon azért vannak olyan faktorok, amelyek soha nem fognak megszűnni” – mondta az Infostartnak Varga G. Gábor.

Van lehetőség a kártalanításra

A légi közlekedési szakértő szerint az egyik probléma, hogy hagyományosan július és augusztus nagy forgalmú időszaknak számít, ráadásul a légi közlekedés iránti igény folyamatosan nő. Kiemelte:

Európa égboltja és Európa légi közlekedési infrastruktúrája ebben az időszakban szinte megtelik.

A szakértő szerint az ágazatban mindig a legszűkebb kapacitás határozza meg a rendszer áteresztőképességét. Példaként hozta fel, hogy hiába van Budapesten nagy repülőterünk megfelelő személyzettel, ha innen nagyon sokan utaznak a görög szigetekre, ahol viszont folyamatosan légi forgalmi dugó alakul ki.

Ha ezt az egy példát kivetítjük egész Európára, akkor elmondhatjuk, hogy a népszerű turista- és nyaralóhelyeken mindig lesznek forgalmi dugók, és az ottani késések, fennakadások alapvetően kihatással lesznek a teljes európai forgalomra.

Varga G. Gábor végezetül azt is kiemelte, hogy a pórul járt utasoknak van esélyük a kártalanításra: „a legtöbb utasbiztosításnak van szolgáltatása arra az esetre, ha a repülőgép késik, vagy törlik a járatot, de ennél is fontosabb, hogy az európai jogszabályok alapján a három órát meghaladó késés, a járattörlés és a túlkönyvelés miatt visszautasított beszállítás esetén fixen meghatározott kártérítési kötelezettsége van a légitársaságoknak”.

Így lehet kártérítést kérni

Korábban már beszámoltunk arról, hogy késés, beszállás visszautasítása, törlés és kártalanításhoz való jog vonatkozásában a 2004-ben hatályba lépett (261/2004/EK) uniós rendelet rendelkezik a légitársaságok kötelezettségéről.

A kártérítés mértéke 250 euró az 1500 kilométeres vagy ennél rövidebb repülőútra. 400 euró minden 1500 kilométernél hosszabb, közösségen belüli repülőútra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra. Mindezeken felül 600 euró minden egyéb, több mint 3500 kilométeres repülőútra.

A KÁRTÉRÍTÉSI ÖSSZEG VIS MAIOR ESETÉN NEM JÁR, ÍGY MENTESÜL A LÉGITÁRSASÁG A KÁRTALANÍTÁS ALÓL.

A repülésben ugyanis gyakori, hogy a légitársaság nem tud kiküszöbölni egy előre nem látható időjárási körülményt. Műszaki hibára azonban a légitársaság nem hivatkozhat.

Ugyanakkor a késések vagy törlések sztrájk miatt is bekövetkeznek az olaszok, franciák vagy akár a spanyolok miatt, utóbbi a gyermekesek számára a legnépszerűbb úti cél. A Wizz Air utasai értesítést kapnak, ha járatuk késik, vagy törölték a gépet, így folyamatos az utastájékoztatás.

Rovatok