Index Vakbarát Hírportál

Rishi Sunak győzelemre számít a brit választásokon

2024. június 30., vasárnap 20:03

Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy reményei szerint a július 4-i parlamenti választás másnapján is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője. Ennek valószínűségét ugyanakkor a legfrissebb közvélemény-kutatások gyakorlatilag kizárják.

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt esélyeinek szempontjából jelentős negatív fejlemény az is, hogy az egyik legtekintélyesebb konzervatív vasárnapi brit lap, a The Sunday Times közölte: a legnagyobb ellenzéki erőt, a Munkáspártot támogatja a jövő csütörtöki választáson.

Sunak a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában visszautasította azt a riporteri felvetést, hogy a nézők által a műsornak küldött üzenetek jelentős hányada szerint 2010 óta szinte minden területen romlott az életminőség Nagy-Britanniában, és az ország számos mérőszám alapján szegényebb, mint a konzervatív kormányzás kezdetén.

A miniszterelnök elismerte, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború komoly nehézségeket okozott, kijelentette ugyanakkor, hogy az ország most már a megfelelő pályán van, az infláció normalizálódott és növekszik a gazdaság. Mindezek alapján Sunak szerint Nagy-Britanniában „jobb az élet, mint 2010-ben volt”.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint pénteken, a parlamenti választás másnapján is ő lesz-e Nagy-Britannia miniszterelnöke, Rishi Sunak igennel válaszolt. Szerinte nagyon keményen harcol a konzervatívok győzelméért, és „az emberek kezdenek ráébredni, hogy a Munkáspárt kormányra kerülése milyen valós veszélyeket jelentene”.

A közvélemény-kutatások szerint a Munkáspárt a befutó

A Savanta közvélemény- és piackutató hálózat vasárnap ismertetett, 2092 választó részvételével elvégzett legfrissebb vizsgálata szerint ugyanakkor

A Munkáspárt támogatottsága egyetlen hét alatt négy százalékponttal csökkent, a konzervatívoké ugyanakkor nem nőtt, és a Savanta számítási modellje szerint ez a szavazatmegoszlás is azt jelentené, hogy a 650 fős londoni alsóházban a Labour 459, a Konzervatív Párt ugyanakkor alig 75 képviselői helyet szerezne. Ez lenne a konzervatívok messze legrosszabb választási eredménye a párt fennállása óta.

Ráadásul a The Sunday Times – az egyik legolvasottabb nem bulvárjellegű konzervatív brit vasárnapi lap – szerkesztőségi cikkben jelentette be, hogy a Munkáspárt választási győzelmét támogatja.

A cikk szerint a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás óta eltelt időszakot politikai káosz jellemzi, amely elterelte a politikai osztály figyelmét a választók számára legfontosabb ügyekről, köztük az egészségügyről, az iskolákról és a gazdaságról.

A The Sunday Times szerkesztőségi írásának megfogalmazása szerint a konzervatívok ezzel „gyakorlatilag eljátszották a kormányzáshoz fűződő jogukat”, és „eljött a megfelelő idő arra, hogy a Munkáspártra bízzuk a kormányzati kompetencia helyreállítását”.

A legbefolyásosabb brit lapok a parlamenti választások előtt hagyományszerűen deklarálják, hogy a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt és a konzervatívok közül melyiket támogatják. A The Sunday Times vasárnapi deklarációjának jelentőségét kiemeli, hogy a Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás konzervatív irányultságú globális sajtó- és médiabirodalmába tartozó lap 2005 óta minden választáson a Konzervatív Pártot támogatta.

Rovatok