Index Vakbarát Hírportál

Felrobbanhatott a levegőben egy Észak-Korea által indított ballisztikus rakéta

2024. július 1., hétfő 09:08

Felrobbanhatott Észak-Korea hétfőn indított ballisztikus rakétái közül az egyik. Dél-Korea katonai szóvivője szerint a rakéta darabjai a szárazföldre eshettek, ám egyelőre nem tudni, milyen károkat okozhattak.

Két ballisztikus rakétát indított Észak-Korea hétfőn, a második rakéta azonban szabálytalan repülés közben felrobbanhatott, törmelékei szárazföldre hullottak – számolt be a dél-koreai hadsereg.

I Szongdzsun katonai szóvivő elmondta: Dél-Korea még elemzi az esetet, és egyelőre nem tudja megerősíteni, hogy voltak-e áldozatok vagy keletkezett-e kár észak-koreai tulajdonban.

A dél-koreai vezérkari főnök korábban azt mondta, Észak-Korea egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított, amely mintegy 600 kilométerre repült, míg egy második ballisztikus rakéta mintegy 120 kilométert tett meg, mindkettőt a nyugati partokhoz közeli területről északkeleti irányba indították.

A röppálya alapján feltételezhető, hogy a második rakéta az észak-koreai főváros, Phenjan közelében lévő területre zuhanhatott.

Régóta figyelik Észak-Korea rakétaindításait

Dél-Korea már az előkészületektől kezdve figyeli az északi rakétaindításokat, egyben nyomon követi a repülésüket is.

A vezérkari főnökök egyesített bizottsága közleményében kiemelte:

Határozottan elítéljük Észak-Korea rakétaindítását, amely provokációnak minősül, és súlyosan veszélyezteti a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását. Az esettel kapcsolatos információkat megosztottuk az amerikai és japán hatóságokkal.

Az északiaknak öt napon belül ez volt a második sikertelen kísérletük. A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea szerdán egy hiperszonikus rakétával is kísérletezett, de az irányíthatatlanná vált és felrobbant – derült ki a dél-koreai tájékoztatásokból az MTI szerint.

Mint arról korábban írtunk, Észak-Korea múlt héten több alkalommal is szemétszállító léggömböket küldött Dél-Koreába. Szemeteszsákok landoltak a szöuli reptéren is, amelyek miatt több órára szünetelt a fel- és leszállás. 

Rovatok