Index Vakbarát Hírportál

Rishi Sunak: Nagy-Britannia alvajáró módjára sétál a Munkáspárt csapdájába

2024. július 2., kedd 06:55

Nagy-Britannia miniszterelnöke, a konzervatív párti Rishi Sunak elmondása szerint nem adta fel a kampányt, hiába hangoztatja minden interjújában, hogy a Munkáspárt szupertöbbséget szerezhet. Véleménye szerint ha a munkáspárti Sir Keir Starmer alakíthatna kormányt, akkor Putyin kedvére tenne ezzel a szigetország, hiszen Starmer visszafogná az Ukrajnának szánt támogatásokat.

Rishi Sunak brit miniszterelnök hétfőn cáfolta azokat a vélekedéseket, hogy négy nappal a nagy-britanniai parlamenti választások előtt feladta volna a kampányt. A konzervatív párti kormányfő május végén jelentette be, hogy július 4-re írta ki a parlamenti választásokat. A döntés meglepetést keltett még a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg 15-20 százalékpont közötti támogatottsági hátrányban járnak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött – számolt be az MTI.

A legfrissebb felmérés, amelyet a Savanta közvélemény- és piackutató hálózat végzett 2092 választó részvételével, azt mutatta ki, hogy

a Munkáspártra jelenleg 38 százalék, a Konzervatív Pártra 21 százalék kíván szavazni.

A Munkáspárt támogatottsága e cég vizsgálati módszertana alapján egyetlen hét alatt négy százalékponttal csökkent, a konzervatívoké ugyanakkor nem nőtt, és a Savanta számítási modellje szerint ez a szavazatmegoszlás is azt jelentené, hogy a 650 fős londoni alsóházban a Labour 459, a Konzervatív Párt ugyanakkor alig 75 képviselői helyet szerezne.

Ez lenne a konzervatívok messze legrosszabb választási eredménye a párt fennállása óta.

Hétfői kampányrendezvényein Rishi Sunak többször is kijelentette: a csütörtöki választáson el kell kerülni, hogy a Munkáspárt ilyen „szupertöbbséghez” jusson.

„Alvajáró Nagy-Britannia”

A BBC közszolgálati televíziónak és a Sky News kereskedelmi hírtelevíziónak adott hétfő esti nyilatkozataiban ugyanakkor határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a munkáspárti szupertöbbség emlegetése a kampány és a konzervatívok győzelmébe vetett remény feladását jelenti-e.

Abszolút nem adtam fel a kampányt, csak azt nem szeretném, ha Nagy-Britannia alvajáró módjára belesétálna az ellenőrzés nélküli munkáspárti szupertöbbség veszélyes csapdájába

– fogalmazott a brit kormányfő. Arra a kérdésre, hogy komolyan gondolta-e azt a kijelentését, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a Munkáspárt győzelmét szeretné, Sunak azt mondta, hogy aggasztónak tartaná Nagy-Britannia nemzetbiztonságának szempontjából, ha Sir Keir Starmer, a Labour vezetője alakíthatna kormányt a választás után.

A miniszterelnök a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak adott, hétfőn megjelent nyilatkozatában tért ki arra, hogy a kormány bizonyítékai szerint Putyin nem akarja a konzervatívok választási győzelmét, mivel a konzervatív kormány „tántoríthatatlanul támogatja” Ukrajnát.

Sunak szerint ugyanakkor kormányra kerülése estén Starmer „első munkanapján” hozzákezdene a brit védelmi kiadások csökkentéséhez.

A Sky Newsnak adott hétfő esti nyilatkozatában a kormányfő megerősítette ezt a véleményét, kijelentve. hogy a konzervatív kormány növeli a védelemre fordított összegeket, Keir Starmer azonban nem ezt tenné, sőt csökkentené a védelmi kiadásokat.

A Konzervatív Párt a kampány első napjától erőteljes hangsúlyt helyez a védelmi kérdésekre, és rendszeresen az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás felszámolásának szándékával vádolja a Munkáspártot. Starmer a kampány során rendre visszautasította ezt a vádat és kijelentette, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt megtartaná az önálló brit nukleáris csapásmérő kapacitást.

(Borítókép: Rishi Sunak 2024. július 1-jén. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Rovatok