Index Vakbarát Hírportál

Egy újságíró plagizálással vádolja a román államfőjelöltet

2024. július 2., kedd 18:05

Azzal vádolja egy oknyomozó újságíró Románia következő lehetséges államfőjét, Mircea Geoanát, hogy doktori disszertációjában oldalak tucatjait fordította le és használta fel változtatás és forrásmegjelölés nélkül korábbi amerikai elnökök Kongresszus elé tárt jelentéseiből. Geoana még nem jelentette be indulását a posztért, de a vádakra reagálva elmondta, hogy a korabeli szabályoknak megfelelően készítette el disszertációját.

A PressOne.ru plágiumokra szakosodott oknyomozó újságírója, Emilia Sercan – aki a Bukaresti Egyetem újságíró karán is oktat – egy hétfői írásában azt állítja, hogy Mircea Geoana államfőjelölt 279 oldalas doktori disszertációjából minimum 78 oldalt szó szerint átvett és lefordított más szerzők munkáiból, és fel sem tüntette a forrásokat.

Az írás egyébként Románia euroatlanti integrációjának gazdasági perspektíváiról szól, és 2005-ben védte meg a politikus a munkáját, hiszen Románia korábbi washingtoni nagyköveteként, majd az ország külügyminisztereként ez a szakterületének számított – írta meg az InfoStart.

A NATO főtitkárhelyettese 2005-ben a szociáldemokraták elnöke (PSD) és az ország szenátora volt, a gyanú szerint csaknem 80 oldalt kölcsönzött szó szerint és forrásmegjelölés nélkül Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnökök éves jelentéseiből, melyeket akkoriban a Kongresszus elé terjesztettek.

Sercan szerint a 279 oldalas disszertáció mindössze 1,4 százaléka szól a valódi mondanivalóról, 

a többi pedig Amerika gazdasági evolúcióját és jegybankjának monetáris politikáját, a New York-i tőzsdét és a szabad versenyt veszélyeztető vállalati összeolvadásokat boncolgatja. 

A lap szembesítette Geoanát a plágium vádjával, amelyre a politikus azt mondta, hogy „jóhiszeműen, a korabeli szabályok betartásával, szorgos munkával” írta meg doktoriját. 

Érdekesség még, hogy Geoana egyelőre be sem jelentette, hogy indulna az elnökválasztáson, viszont a közvélemény-kutatások szerint már így is a szavazatok több mint 60 százalékát tudhatja magáénak, amennyiben ellenfele a jelenlegi miniszterelnök, Marcel Ciolacu lenne.

Rovatok