Az erős légörvények miatt egy Madridból Uruguayba tartó Boeingnek idő előtt kellett landolnia. A fedélzeten többen a plafonnak csapódva szenvedtek sérüléseket. A 787–9 Dreamliner végül Brazíliában ért földet.
Brazíliában hajtott végre kényszerleszállást a spanyol Air Europa légitársaság Boeing 787–9 Dreamliner gépe. A gép Madridból Uruguayba tartott, ám az erős turbulencia miatt nem tudta befejezni az útját. Az idő előtti landolásban 30 ember sérült meg, akik jelenleg várják a következő gépet a továbbutazáshoz – írja a CNN.
A 339 személy szállítására alkalmas repülőgépen utazók beszámolója szerint a Boeing 787 egyszer csak zuhanni kezdett, így akik nem voltak bekötve, a plafonnak csapódtak. A sebesültek főként az arcukon és végtagjaikon szenvedtek zúzódásokat, valamint kisebb töréseket.
Jelenleg a brazil Natal Nemzetközi Repülőtéren látják el őket, ám az Air Europa közleménye szerint már intézkedtek a Madrid–Uruguay út folytatását biztosító új utasszállítóról.
A Boeing mostanában több ilyen hibába futott bele: május elején egy Boeing 737 gyulladt ki egy szenegáli repülőgépen felszállás közben, nemrég pedig az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) arra figyelmeztette a repülőgépcéget és az utazókat, hogy egy elektromos hiba miatt akár 300 Boeing 777-es robbanhat fel.
Ennek ellenére egyelőre nincs bizonyíték arról, hogy a kényszerleszállást műszaki hiba miatt kellett végrehajtani. A Boeing Dreamlinereknél több tervezési malőr merült fel, többek között Sam Salehpour, egy Boeing-mérnök számolt be arról, hogy a 787-es és 777-es utasszállítók egyes alkatrészeit
nem a biztonsági előírásoknak megfelelően gyártották le.
Az FAA a fent említett közleményen kívül több eljárást is folytat a Boeing ellen, az Amerikai Igazságügyi Minisztérium pedig akár büntetőeljárást is indíthat a folyamatos biztonsági és minőségi hiányosságok miatt.