Mindössze két kábel köti össze a távoli sarkvidéki Svalbard szigetcsoportot a norvégiai szárazfölddel. Ezek juttatják el a sarki pályán keringő műholdak szinte minden adatát a világ többi részébe. Két évvel ezelőtt pedig ezek majdnem leálltak.

A norvég rendőrség május végén közzétett felvételein jól látszik az egyik Svalbard optikai kábel sérülése: a műanyagburkolat felhasadt, a kábel pedig szabadon maradt és teljesen szétnyílt.

A 2022 januári, megoldatlan incidens, amely megszakította a SvalSat műholdak adatforgalmát és korlátozta a szigetcsoport légi közlekedését, figyelmeztető példaként szolgál arra, hogy mi történhet, ha a tengeralatti kábeleket – amelyek a globális kommunikációs hálózat nagy részét megalapozzák – elvágják. Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók az év elején éppen ezt tették, amikor az Ázsia, Afrika és Európa közötti kulcsfontosságú szűk keresztmetszetet vették célba – válaszul Izrael Hamász elleni gázai háborújára – írja riportjában a Foreign Affairs.

A veszély nem csak egy vagy két területre korlátozódik. A NATO tisztviselői úgy vélik, hogy Oroszország évtizedek óta tartó programja az európai tengeralatti infrastruktúra feltérképezésére irányul annak érdekében, hogy felkészüljön egy esetleges konfliktusra a 32 országot tömörítő szövetséggel.

Tudjuk, hogy megvan a lehetőség arra, hogy kárt okozzanak, ha akarnak. Az orosz haditerv része, hogy tudják, hol van az ellenség kritikus infrastruktúrája

– mondta egy magas rangú NATO-tisztviselő.

Az információk nagy része nyilvános

Az oroszoknak nem kell hatalmas erőfeszítéseket tenniük ahhoz, hogy megszerezzék azokat az információkat, amelyekre szükségük van a károkozáshoz. A csővezetékek nagy részét közműszolgáltatók üzemeltetik, és az engedélyezési követelmények miatt a kábelek futási helyére vonatkozó adatok nagy része nyilvános.

Válaszul a NATO most egy tengeralatti infrastruktúra-koordinációs csoportot hozott létre, amelynek katonai és polgári tisztviselők a tagjai, és amely jogosult a magánszektor vezető képviselőinek összehívására. Székhelye a szövetség tengerészeti parancsnokságán van, London Northwood külvárosában.

A kérdés az összes pont összekapcsolása és egy hálózat létrehozása

– mondta a NATO magas rangú tisztviselője az információ- és hírszerzési információcseréről.

Az ambiciózus erőfeszítés célja, hogy komoly számítástechnikai teljesítményt felhasználva megvédjék a világgazdaság nagy részét megalapozó hatalmas tengeralatti kábelhálózatot. Mivel szinte lehetetlen állandóan a tenger alatt járőrözni – ahhoz irreálisan sok tengeralattjáró kéne, különösen az Atlanti-óceánon –, a szövetségnek a számítógépekre kell támaszkodnia. A NATO-tagok a szoftverinterfészektől és maguktól a kábel- és csővezeték-üzemeltetőktől származó adatokra támaszkodva a magánszektorral együttműködve egy hatalmas riasztórendszert hoznak létre az Észak-Európában található több ezer mérföldnyi tengeralatti infrastruktúra számára, ami a kábelek érzékelőire, valamint a szélturbinákra szerelt akusztikus érzékelőkre támaszkodik, ezek segítségével fel lehet fedezni a szabotázsakciókat.

A NATO folyamatai, úgy gondolom, még nagyon korai fázisban vannak. Alapvetően megpróbálják feltérképezni a lehetőségeket, amikor a jogokról és az érintett hatóságokról van szó. A tenger alatt az iparágat érintő különböző szabályozási rendszerek hatalmas skálájával kell szembenézni

– mondta Audun Halvorsen, a Norvég Hajótulajdonosok Szövetsége vészhelyzeti osztályának igazgatója, az ország korábbi külügyminiszter-helyettese.

Évszázados stratégia

A tengeralatti kábelek elvágásának stratégiája majdnem olyan régi, mint a modern hadviselés. Az első transzatlanti kábeleket 1866-ban fektették le. Nagy-Britannia az első világháború elején kezdte el a német tengeralatti kábelek elvágását, hogy szabotálja a kommunikációt – és a németek boldogan viszonozták a szívességet. Amikor az 1950-es években, a hidegháború kezdeti időszakában megkezdték a tengeralatti telefonkábelek fektetését, a szovjet halászhajók megrongálták a vízalatti kábeleket Új-Fundland partjainak közelében. Csak az amerikai haditengerészetnek több mint 40 ezer mérföldnyi aktív kábele van a tengerfenéken.

Mivel azonban az üvegszálas kábelek az internet korában a globális kommunikáció és kereskedelem alapjául szolgáló, mindenütt jelenlévő infrastruktúrává válnak, a tengerfenék sebezhetősége egyre nő. Norvégia tengeralatti csővezeték-hálózata Európa földgázellátásának mintegy 40 százalékát biztosítja, az Északi-tengeren keresztül az Egyesült Királyságba és a kontinens többi részébe, valamint ott van a mintegy 500 vízalatti kommunikációs kábel, amelyekkel a világ internetes forgalmának nagyjából 97 százalékát bonyolítják le – némelyikük az egész Atlanti-óceánon átível. Ez naponta 10 ezer milliárd dollárnyi pénzügyi tranzakciót jelent.

Évente körülbelül 100 ilyen kábel szakad el világszerte – a legtöbb baleset következtében –, és alapvetően lehetetlen megvédeni az összes ilyen infrastruktúrát, kivéve ha még több redundáns adatkábelt építenek ki, vagy ha biztosítják, hogy több cseppfolyósított földgázt szállító tartályhajó haladjon a tengeren, hogy egy esetleges szakadás esetén alternatív gázforrást biztosítsanak.

Az infrastruktúra iránti aggodalom vezetett a NATO erőfeszítéseihez, amelyek az Oroszországból Németországba földgázt szállító Északi Áramlat 1 és 2 vezetékeket ért 2022 szeptemberi támadások után kezdődtek. Bár a kábelek elhelyezkedésére vonatkozó adatok nagy része nyilvános, az érzékelők, amelyek alapján megállapítható, hogy egy összeköttetést fenyeget-e annak veszélye, hogy elvágják, messze a nemzeti szint alatt vannak titkosítva – ami azt jelenti, hogy azokat a vállalatok maguknak tartják meg. Csak az Egyesült Államokban 85 engedélyezett tengeralatti távközlési állomás van. És bár sok csővezeték-tulajdonos figyelembe vette a korrózió és az esetleges balesetek kockázatát, a szabotázsra kevésbé gondoltak.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy az országok kisebb csoportjai a NATO-nál gyorsabban tudnak lépni a kábelek védelme érdekében. Áprilisban Norvégia és öt másik, az Északi-tengerrel határos ország – Belgium, Dánia, Hollandia, Hollandia, Németország és az Egyesült Királyság – megállapodott abban, hogy megosztják egymással az operatív információkat a tengeralatti kábelek és csővezetékek szabotázs elleni védelme érdekében. A Balti Államok Tanácsa pedig nemrégiben Finnországban ülésezett, hogy elítélje Oroszország hibrid taktikáját – a deklarált háború szintje alá eső szabotázscselekményeket, beleértve a tengeralatti kábeleket érintő fenyegetéseket is.

Oroszország máris hibrid eszközökkel támadja az északi országokat. Mióta Finnország 2023 áprilisában csatlakozott a NATO-hoz, Oroszország államilag külföldön összegyűjtött migránsok hullámait küldi a mintegy 1000 kilométer hosszú közös határukra – ez az Oroszország és a szövetség közötti teljes határhossz közel fele –, ami arra kényszerítette Helsinkit, hogy lezárja az összes átkelőt. Oroszország javasolta a Balti-tengeri határok újrarajzolását, kibertámadásokkal támadta Svédországot, és még a Narva folyón lévő bójákat is eltávolította, amelyeket Észtország a határ megjelölésére helyezett el.

A fenyegetést fokozza az orosz tengeralattjáró-program, amely a 2022-es ukrajnai invázió óta újraéledt, és a Kola-félsziget a központja. De gondot okozhat a kereskedelmi hajók véletlen horgonyhúzása is. A hongkongi zászló alatt közlekedő és kínai üzemeltetésű New Polar Bear, amely a gyanú szerint 2023 októberében megrongálta a Finnország és Észtország közötti Balticconnector gázvezetéket, egy orosz jégtörő védelmével hajózott az északi-tengeri útvonalon.

Civilekkel is együtt működik az orosz titkosszolgálat

Tisztviselők szerint Oroszország bűnügyi és civil titkosszolgálati hálózatokat használ – amelyeket az európai szárazföldön is bevetnek befolyásoló hálózatok létrehozására –, így a tengeralatti csővezetékek szabotálását rendkívül nehéz rábizonyítani a Kremlre.

Mi még mindig rabja vagyunk a katonai–polgári–civil munkamegosztásnak, míg az oroszok sokkal okosabban használják a civil hajókat katonai célokra. Erre még nem találtunk megoldást

– mondta el egy haditengerészeti szakértő.

A tudósok még mindig viszonylag keveset tudnak a tengerfenék morfológiájáról. Ezért mesterséges intelligenciát is használnak a feltérképezéséhez, ami egy újabb lehetséges módszert kínál a leendő orosz szabotőrök kiszűrésére. Néhány NATO-ország és üzemeltető még azon is gondolkodik, hogy a vezetékeket a tengerfenékbe temeti, különösen a Balti-tengeren, ahol az átlagos mélység alig több mint 60 méter. A legtöbb európai partvonal közelében ez már bevett gyakorlat, mivel segít megvédeni az eszközöket a fenékvonóhálós halászhajók és a hajók horgonyai ellen.

A Balticconnector-vezetékkel kapcsolatos tavaly őszi incidens után Norvégia elkezdte saját tengeralatti infrastruktúrájának leltározását, kezdve az olaj- és gázszállítással, majd a víz alatt futó elektromos hálózat és kommunikációs kábelek feltérképezésével. A hatóságok közel 5600 mérföldnyi olaj- és gázvezetéket vizsgáltak át.

Az ilyen kiterjedt vizsgálathoz a magánszektor infrastruktúrájára van szükség A norvég energiaipar már rendelkezik mechanizmusokkal a csővezetékek és elektromos kábelek tengeralatti infrastruktúrájának védelmére és javítására, amelyet a norvég üzemeltető Equinor koordinál. Ez a modell a kommunikációs kábelek esetében is ígéretes. A NATO nagy részében azonban ez a képesség korlátozott.

A kormányzat nem képes felmérni, megjavítani, karbantartani, [vagy] kicserélni ezt az infrastruktúrát. Az összes ilyen képesség és kapacitás a civil ipar kezében van. Tehát az ilyen jellegű vízalatti infrastruktúra védelméhez szükség van valamilyen működő interfészre a kormányzati oldal… és az ipar között

– mondta Halvorsen.

(Borítókép: Samarinbreen gleccser a norvégiai Svalbard-szigeteken 2015. július 15-én. Fotó: Wolfgang Kaehler / LightRocket / Getty Images)