Index Vakbarát Hírportál

Aggasztó híreket közöltek Joe Bidenről az asszisztensei

2024. július 4., csütörtök 08:28

Joe Biden délután 4 után már nem képes keményen dolgozni – ezzel magyarázza stábja az elnök szánalmas teljesítményét az este 9-kor megrendezett televíziós párbajban Donald Trumppal szemben. Mások szerint tanácsadói a túlzott felkészítéssel kimerítették a demokrata jelöltet.

Joe Biden délelőtt 10 és délután 4 között teljesít a legjobban – ezt állították névtelenséget kérő tanácsadói az Axiosnak. Az összeállítás címe is sokatmondó: A két Joe Biden, és az este, amikor Amerika megismerte a másikat.

A stáb azonban nem ítélte el az elnököt, sőt egyenesen védelmükbe vették a teljesítményét. Azt mondták, az egyetlen baj, hogy a hatórás időkereten kívül lassul a munkabírása. Kívülről egészen másként hatott június utolsó csütörtöki emlékezetes estéje. Soha korábban nem rendeztek hónapokkal a választások előtt tévépárbajt.

Joe Biden szereplése annyira siralmas volt, hogy a demokraták kétségbeestek, sőt egyesek azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán versenyben maradhat-e. A regnáló elnök halk, akadozó hangon és tátott szájjal, bámészkodó tekintettel lépett a színpadra. Néha még a gondolatait is alig tudta befejezni.

Erre ráb@sztunk

– így reagált egy számos kampányt átélt demokrata Biden bemutatkozására a CNN-en.

Asszisztensei és tanácsadói egyszerűen azt mondják, az elnök a hatórás időablakon kívül nagyobb valószínűséggel követ el verbális hibákat és fárad el – még külföldi utazásain is.

A Biden család a vita utáni hétvégén Camp Davidbe vonult vissza, ahol biztatták, hogy folytassa kampányát, mintha mi sem történt volna, viszont tanácsadói fejét követelték az elnök harmatgyenge szerepléséért.

Joe Biden belezavarodott

Pedig hónapokig készültek a televíziós vitára Trumppal. A Washington Post úgy értesült: Biden belső köreiből néhányan épp a túlzott felkészítéssel magyarázták a vártnál sokkal gyengébb teljesítményt. Mások azt mondták, túl sok tanácsadó vett részt az utolsó, egy hétig tartó felkészítésben. Azt mondják, azon meggyőzőnek bizonyult. A nézők azonban nem a próbát látták, hanem a bemutatót, élőben.

A kimenetel?

Kommentátorok és politikusok egyaránt „katasztrofálisnak” minősítették Biden szereplését, és sokadjára tették fel a kérdést: vajon nem túl idős-e egy újabb elnöki ciklushoz? – emlékeztetett a Busines Insider.

A 81 éves Biden időnként teljesen zavarba ejtő kijelentéseket tett, és néha arról is megfeledkezett, mivel kezdte a mondatot. Amikor például az államadósságról kérdezték, egy meglepő kitérővel azt kezdte ecsetelni, hogy „végre legyőztük a Medicare-t”. Ez volt az amerikai egészségbiztosítási reform elképzelése, Barack Obama választási ígérete, amelyet elnökként 2009-ben próbált átnyomni a törvényhozáson, akkor, amikor Joe Biden volt az alelnöke.

Alábecsülte a vita fontosságát

„Pályafutásom felében azért bíráltak, mert én voltam a legfiatalabb a politikában. Én voltam a szenátus második legfiatalabb tagja, most pedig én vagyok a legidősebb” – így reagált a vitában a korával kapcsolatos fenntartásokra Biden.

Stábjának megállapításai ellentmondanak érvelésének, mely szerint az életkor nem befolyásolja az elnökválasztási versenyt.

Amerikai honfitársaim, a nemzetünk előtt álló kérdés nem az, milyen idősek vagyunk, hanem az, milyen idősek elképzeléseink

– így védte életkorát a hagyományos évértékelőben, a State of the Unionben, márciusban.

Nem volt szerény az MSNBC-ne adott interjújában sem, májusban: „Pokolian sok bölcsességre tettem szert, és többet tudok, mint az emberek túlnyomó többsége. Tapasztaltabb vagyok bárki másnál, aki valaha is pályázott erre a tisztségre” – jelentette ki, majd hozzátette, bebizonyítottam, hogy „tiszteletre méltó és hatékony vagyok”.

Biden utólag elismerte, hogy rosszul szerepelt a televíziós párbajban, amit azzal magyarázott, hogy alábecsülte fontosságát. Az elmúlt napokban mindent megtett annak érdekében, hogy feledtesse szánalmas szereplését, sőt arról próbálta meggyőzni híveit és támogatóit, hogy ő a demokraták legalkalmasabb elnökjelöltje.

Minden jel szerint nem vette fontolóra visszalépését, amit pártja sem kényszeríthet ki.

(Borítókép: Joe Biden 2023. január 9-én. Fotó: Hector Vivas / Getty Images)

Rovatok