Rasszista e-mailek és halálos fenyegetések miatt jövőre visszavonul a politikától Karamba Diaby szociáldemokrata politikus.
Az első afrikai származású képviselő bejelentette, hogy a következő választáson nem indul, hetekkel azt követően, hogy nyilatkozatában bemutatta azokat a rasszista indulatokat megfogalmazó és halálos fenyegetéseket tartalmazó e-mailt, melyet ő és stábja kapott – számolt be a The Guardian.
Karamba Diaby elmondta, hogy ugyan nem ez a fő indok, amiért nem indul újra, de elismerte, hogy szerepet játszott benne. Több interjúban megemlítette, hogy 2017 óta ellenséges hangulat uralkodik a német parlamentben és társadalomban, melyért az AfD-t vádolta.
Agresszív beszédeket hallunk az AfD-s kollégáktól… Ez egy teljesen új helyzet a 2013–2017 közöttihez képest. Az utóbbi pár évben gyilkossággal is fenyegettek. Ez átlépte a határt… Ez már a társadalom kohézióját fenyegeti. Ezt egyszerűen nem tudjuk elfogadni
– fogalmazott.
A politikától ennek ellenére nem fog teljesen visszavonulni, továbbra is támogatni fogja a szociáldemokratákat, képviselőséget viszont már nem vállal, több időt szeretne tölteni családjával, valamint átadja a lehetőséget a fiatalabb politikusokat.
Diaby Charles M. Huber kereszténydemokrata politikussal együtt került be a német törvényhozásba 2013-ban. Szenegálban született, kémiából szerzett doktori címet, majd 1985-ben költözött az NDK-ba. Növekvő mennyiségű rasszista támadással szembesült az utóbbi időben. Halléban, ahol az irodája található, gyújtogatás történt, valamint golyókat lőttek be az ablakokon, továbbá a stábtagjai zsaroló leveleket kaptak, ha nem hagyják ott a politikust.