Index Vakbarát Hírportál

Három nap múlva frakciót alapíthat Orbán Viktor

2024. július 5., péntek 15:58

Egyelőre még több képviselőre és négy országra van szüksége a Fidesznek ahhoz, hogy a Patrióták Európáért nemzetközi pártszövetsége frakciót alapítson az Európai Parlamentben.

Július 8-án tartja alakuló ülését a Patrióták Európáért nemzetközi pártszövetség. A Fideszből, az Osztrák Szabadságpártból és cseh ANO-ból álló politikai tömörülés következő nagy célja az Európai Parlamentben való frakcióalapítás – ám ehhez még teljesíteniük kell pár feltételt.

A június 30-án alakult szövetségnek összesen 23 képviselőre és 7 országra van szüksége ahhoz, hogy EP-frakciót hozzon létre. A képviselők számára nem lehet panasz, azonban a három ország egyelőre kevés. Nem hivatalos információk szerint Spanyolországból a VOX, Olaszországból Matteo Salvini Ligája, Portugáliából pedig a Chega is csatlakoznak. A nagy kérdés azonban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, amely szintén lehetséges tag lehet a Patrióták Európáért frakcióban.

A július 8-a más szempontból is fontos nap az Európai Parlament életében: ekkor indulnak a tárgyalások az elnökségről, melyet július 1-től Magyarország tölt be. Ennek eredeti időpontja július 4. lett volna, viszont a francia nemzetgyűlési választás Emmanuel Macronra nézve negatív első fordulója után nemcsak Orbán, hanem az egész EU is kivár – olvasható az ATV-n.

Annak ellenére, hogy nagy változás lehet kilátásban, Horn Gábor nem erre számít:

Egy kicsit koncentráltabban, nem szétesve két-három vagy akár négyfelé is szétesve fog működni tovább a szélsőjobboldal, hanem valamilyen módon egy kicsit centrálisabban, összetartva, de ez sem jelentheti azt, hogy egyetlenegy frakcióban, hiszen láthatóan az olaszok és mondjuk a franciák – és nem beszélek a náluk sokkal szélsőségesebb pártokról – nem fognak tudni összefogni

– mondta a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Orbán Viktor a sajtóértesülések szerint ma Oroszországba utazhat, majd részt vesz a Türk Államok Szervezetének találkozóján.

Rovatok