Thaiföld után így Malajzia lehet a második délkelet-ázsiai ország, amelyik megkezdi a csatlakozási folyamatot. A régióban Kambodzsa, Laosz és Mianmar is jelezte belépési szándékát, és a lehetőség szerepel Vietnám és Indonézia kormányzatainak napirendjén is.
A 2009-ben a tagok közötti politikai, gazdasági és kulturális együttműködés elősegítésére életre hívott BRICS eredeti tagságát (és elnevezését) Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság adta. A G7-ek legfőbb geopolitikai riválisának tekintett csoportnak idén januárban lett tagja az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Etiópia és Irán, miközben további több mint 30 ország jelezte érdeklődését a csatlakozás iránt.
Kormányzati források szerint Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök a múlt héten Li Csiang kínai miniszterelnökkel Putrajayában folytatott négyszemközti megbeszélése során vetette fel a témát, és kérte Peking támogatását Malajzia csatlakozási folyamatában. A találkozót megelőzően Anwar a sanghaji Guancha médiumnak adott interjújában elmondta, hogy Malajzia szívesen csatlakozna a BRICS-csoporthoz: „Meghoztuk a döntést, és hamarosan a hivatalos eljárást is megkezdjük…
Nem fogadhatjuk el többé azt a forgatókönyvet, miszerint a Nyugat irányítani akarja a diskurzust, mert tény, hogy ők már nem gyarmatosító hatalmak, és a független országok véleménynyilvánítása szabad kell legyen
– tette hozzá.
A maláj kormány nem kommentálta a miniszterelnök megjegyzéseit, és nem közölt részleteket Malajzia csatlakozási folyamatának terveiről. Sajtóhírek szerint Thaiföld reméli, hogy a BRICS következő, októberi oroszországi csúcstalálkozóján válhat taggá, és ezzel az első ASEAN-országgá, amely ezt megteszi. A szintén középhatalom Malajzia hasonló ütemezésű belépését ugyanakkor még jelentősebbé tenné, hogy 2025-ben az ország tölti be az ASEAN elnöki tisztségét.
Bár vannak olyan belföldi szakértők, akik aggodalmukat fejezték ki Malajzia taggá válása miatt, a döntés támogatói azzal érvelnek, hogy a belépés nem jelent oldalválasztást az Egyesült Államok és Kína közötti rivalizálásban, hiszen az alapító tag India sem kényszerült a harciasan szuverenista külpolitikája feladására. A bővülő tagságú és növekvő geostratégiai jelentőségű BRICS-országokhoz való csatlakozás ugyanakkor kiszélesítené Malajzia számára a piaci hozzáféréseket, és valószínűleg előmozdítaná a saját valuta használatát a kereskedelmi elszámolásokban.
Ez pedig hatékonyan szigetelheti el az országot az amerikai monetáris politika változásaitól és a valuta volatilitásától, javítva a valutapiac kiszámíthatóságát és csökkentve az exportőrök és importőrök tranzakciós költségeit. A belépési szándék ugyanakkor a hazai választók megszólítását és az ő támogatásuk elnyerését is célozza, nem csupán a BRICS „kollektív potenciáljának” a kiaknázását a beruházások, a kereskedelem, az infrastruktúra-fejlesztés és a finanszírozás terén. A nagyhatalmi rivalizálásból eredő geopolitikai bizonytalanságok hathatósabb kezelése minden bizonnyal szintén szempont volt a döntés meghozatalakor.
A hivatalos alapszabály vagy titkárság nélkül működő, kormányközi BRICS-csoport döntéshozatali mechanizmusa az ASEAN-hoz hasonlóan konszenzusos, egy új tag felvételéhez is minden tag hozzájárulása kell. A hivatalos felvételi kritériumok jobbára normaközösség vállalását követelik meg a tagjelöltektől, például a globális kormányzás reformja és a nemzetközi jog betartása melletti elköteleződést, az ENSZ Fenntartható fejlődéssel kapcsolatos céljainak megvalósítása iránti elkötelezettséget, a Kereskedelmi Világszervezet által megtestesített nyílt, átlátható, inkluzív, diszkriminációmentes és szabályokon alapuló multilaterális kereskedelmi rendszer támogatását, vagy a tartózkodást a BRICS-tagok egyoldalú szankcionálásától.
A belépés tehát nem automatikus és nem is jelentkezési sorrend alapján történik, hanem a tagországok vezetőinek politikai állásfoglalásaitól függ. Tekintettel Malajzia regionális szerepére és a kormányfő nemzetközi kapcsolati tőkéjére, az ország jelentkezése feltehetőleg nem fog válasz nélkül maradni. Ugyanakkor Malajzia és a többi potenciális tag csatlakozási törekvéseit elősegítené, illetve magát a csoportosulást is megerősítené, ha a nagyobb gazdasági erőt képviselő tagországok – mint Kína és India – beruházási csomagokat kínálnának a többi tag számára, csökkentenék a BRICS-országok közötti különböző exportkorlátokat, növelnék a politikai vezetők közötti tudásáramlást, és nagyobb átláthatóságot nyújtanának az egyes nemzeti tervekkel összhangban lévő megaprojektek hitelezésével kapcsolatban.
A potenciális és a meglévő tagoknak kínált együttműködési ösztönzőktől függetlenül Malajzia és Thaiföld jelentkezése a BRICS-tagságra már önmagában további hangsúlyt ad a multilateralizmusnak és a fejlődő országok világrend(át)alakító ambícióinak, ám egyúttal megterheli Délkelet-Ázsia saját multilaterális kooperációs keretének, az ASEAN-nak az egységét és stratégiai jelentőségét. Az ASEAN-tagállamok törekvése a belépésre alternatív, régión kívüli egyeztetési mechanizmusokba ugyanis még sürgetőbb feladatnak tünteti fel a délkelet-ázsiai államközi integráció megoldás- és cselekvésirányultságúvá tételét.
A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója.