Index Vakbarát Hírportál

Kipipáltak minden feltételt, Orbán Viktor hétfőn frakciót alapíthat az Európai Parlamentben

2024. július 6., szombat 16:36

A Dán Néppárt csatlakozásával megvan a hét különböző tagország a Patrióták Európáért pártcsaládban, a kötelező 23 képviselő pedig már az alapító hármak révén összejött, így nagyjából már semmi akadálya nincs annak, hogy Orbán Viktor hétfőn frakciót alapítson, és elindítsa a Patrióták Európáért növekedését. Hogy valóban az EP harmadik, majd később második frakciója lesz-e, azt csak az idő dönti majd el.

A Dán Néppárt (röviden: DK) is csatlakozik a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz az Európai Parlamentben – jelentette be szombaton az X-en Anders Vistisen, a párt végrehajtó bizottságának tagja, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője. A DK eddig az EP-ben az Identitás és Demokrácia (ID) csoport tagja volt – számolt be az MTI.

Örömmel tekintünk az elé, hogy együtt dolgozhatunk régi szövetségeseinkkel az ID-ből, valamint új barátainkkal Spanyolországból, Csehországból és Magyarországról. Biztosak vagyunk abban, hogy a Patrióták Európáért lesz a harmadik legnagyobb pártcsoport az EP-ben, és egyértelmű jelzést tudunk adni a föderalistáknak

– írta Vistisen a közösségi portálon.

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke múlt vasárnap jelentették be, hogy új pártcsaládot hoznak létre Patrióták Európáért néven.

Pénteken a novemberi hollandiai választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders jelentette be, hogy pártja csatlakozik a pártcsoporthoz. Hétfőn a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini pedig a csatlakozásról azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.

Ahhoz, hogy valóban létrejöjjön a pártcsalád, két fontos feltételnek kell teljesülnie:

A 23 képviselő már az alapító hármak révén összejött, a másik viszont egészen eddig lógott a levegőben. A DK csatlakozásával viszont a második feltétel is teljesült, megvan a hét tagállam is.

Innentől tehát már semmi akadálya nem lesz, hogy Orbán Viktor álma teljesüljön, és valóban frakciót alapítson a Patrióták Európáért pártcsalád. 

Rovatok