Index Vakbarát Hírportál

Részeg utasok miatt fordult vissza a Ryanair egyik gépe

2024. július 6., szombat 19:17

Kénytelen volt visszafordulni pénteken a Ryanair légitársaság Edinburghből Lanzarotéra tartó járata, miután három részeg férfi minősíthetetlenül viselkedett a repülőgépen. Az utasoknak csaknem egy órát kellett víz nélkül várakozniuk.

Három részeg utas miatt fordult vissza pénteken a Ryanair légitársaság Edinburghből Lanzarotéra (vagyis a Kanári-szigetek egyikére) tartó RK5593 számú járata – írja a The Scottish Sun.

A lap szerint a pilóta egy állítólagos rendbontás után kénytelen volt visszafordulni a skót fővárosba.

A járatról három huszonéves férfit szállított le a rendőrség, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg.

Egy spanyol utas szerint a hatósági intézkedés miatt csaknem egy órát várakoztak a kifutópályán víz nélkül. A járat végül másfél óra késéssel, éjjel negyed 12-kor szállt le a célállomáson.

Szeptemberig tartó késésekre kell készülni

Ahogy arról az Index is beszámolt, az elmúlt napokban sok járatkéséssel és -törléssel kellett szembesülniük a légi utasoknak Európa-szerte és Budapesten is. Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese szombaton kijelentette, hogy az egész európai légteret érintik a késések, nem csak Budapestet, és várhatóan szeptember végéig elhúzódik ez a helyzet. Az utasoknak fel kell készülniük arra, hogy esetlegesen több órát kell majd a terminálokon tölteniük.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken  a Kossuth rádió  reggeli adásában elmondta, hogy ami a légi közlekedésben történik, az tűrhetetlen. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a  HungaroControl  vezetőjét, és arra kérte, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelése érdekében.

Rovatok