Index Vakbarát Hírportál

Politico: a világ vezetői elkezdtek felkészülni Donald Trump esetleges visszatérésére

2024. július 8., hétfő 05:48

A Politico szerint a világ vezetői már megkezdték a felkészülest arra az esetre, ha Donald Trump nyerné az amerikai választásokat. A lap úgy véli, Joe Biden amerikai elnök olyan rossz teljesítményt nyújtott az eddigi kampány alatt, hogy sokan arra számítanak, hamarosan a republikánus Donald Trump adminisztrációjával kell együtt dolgozniuk.

Csaknem hat hónap van hátra a következő amerikai elnök hivatalba lépéséig, a világ vezetői azonban már most megkezdték a felkészülést egy esetleges hatalomváltásra. Joe Biden demokrata elnökjelölt rossz kampányteljesítménye miatt egyesek úgy vélik, hamarosan a republikánus Donald Trump adminisztrációjával kell szembenézniük. 

Ezért a Politico és a Welt közös riportprojektbe kezdett, hogy megtudják, hogyan készül a világ Trump esetleges visszatérésére.A lapok ötvennél is több diplomatát, törvényhozót és szakértőt kérdeztek meg az ügyben. Mint kiemelték: 

A TUDÓSÍTÁSBÓL OLYAN VILÁGKÉP RAJZOLÓDIK KI, AMELY „MÁR MOST MEGHAJLIK TRUMP AKARATA ELŐTT ÉS IGYEKSZIK BEOLTANI MAGÁT A ZŰRZAVAR ÉS A VÁLSÁGOK ELLEN”.

A lapok szerint az előkészületekhez tartozik, hogy a NATO tisztviselői olyan hosszú távú katonai támogatáson dolgoznak, amely megakadályozná, hogy Ukrajna hátrányba kerüljön az Oroszországgal folytatott háborúban abban az esetben, ha megvonják az amerikai támogatásokat.

Ugyanakkor a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy nem tudjuk – és szerintem senki sem tudja pontosan – hogy [Donald Trump] mit fog tenni 

– fogalmazott az egyik NATO-tagország diplomatája. 

Washingtonban is minden Trumpról szól

Ugyanakkor nemrég több kanadai és német tisztviselő is republikánus kormányzókkal találkozott, hogy megerősítsék a kapcsolataikat az amerikai jobboldallal. Washingtonban, az európai országok nagyköveteinek havi találkozóin pedig szintén domináns téma lett Trump visszatérése. 

Mint írták, amikor Trump 2017-ben hivatalba lépett, „Nyugaton viszonylagos nyugalom volt és az Egyesült Államok szövetségesei abban reménykedtek, hogy képesek kivárni egy amerikai politikai összeomlást”. Ám ezúttal másként gondolkodnak, mert egyértelművé vált számukra, hogy „a trumpizmus nem múló hóbort”. 

Rovatok