Index Vakbarát Hírportál

Lego-robotika versenyen arattak sikert a magyarok Ausztráliában

2024. július 9., kedd 12:28 | aznap frissítve

A Csányi Alapítvány Jász-Stones csapata Innováció kategóriában első helyezést ért el az 53 csapatos nemzetközi mezőnyből a First Lego League – Asia Pacific Open Championship (APOC) – A First Lego League ázsiai, csendes-óceáni nyílt bajnokság Lego-robotika versenyén.

Június utolsó napján a Csányi Alapítvány a Jász-Stones Lego robot programozással és a VUK innovációval foglalkozó csapataival elindult a First Lego League – Asia Pacific Open Championship (APOC) – A First Lego League ázsiai, csendes-óceáni nyílt bajnokság Lego-robotika versenyére Sydney-be – derült ki az alapítvány közleményéből.

A csapat nyárból a télbe, kontinenseken keresztül repülve és 8 órás időeltolódással próbált meg felkészülni a négynapos versenyre, ahol több mint 53 nemzetközi csapattal mérték össze a tudásukat. A versenyen nemcsak a tudásukat, hanem a magyar kultúrát, hagyományokat és a Csányi Alapítványt is bemutatták.

A verseny első napján felállították a saját pavilonjukat, ahol a Jász-Stones csapat útját láthatták az érdeklődők a döntőig vezető úton, és persze a magyar zászlók sem maradhattak el. Ezután következett a nap fő attrakciója, a kultúrest, ahol bemutatták Magyarországot, a magyar kultúrát és nem utolsósorban az alapítványt. Volt tánc, furulyaszó és népviselet is.

A verseny második napján a Lego-robotika futamok zajlottak, amire szeptember óta készültek. Eközben az innovációt is volt lehetőségük bemutatni az érdeklődőknek, amit nagyon sokan ki is próbáltak. Ildi néni a gyerekek segítségével a csapat kabalaállatát, Vukot, a kisrókát készítette tűnemezelés technikával.

Harmadnapon bemutatták a VUK innovációjukat, ami a Vakok Univerzális Kommunikációjának rövidítése, majd a Lego robot implementációt is ezen a fórumon kellett megmutatniuk. Az utolsó napon pedig az ausztrál Vegemight csapatával közös robotfeladatokat oldottak meg a pályán, ami önálló versenyszámnak minősült.

Végül következett az eredményhirdetés, ahol több kategóriában jutalmazta a zsűri a résztvevőket, a Jász-Stones csapata pedig Innováció kategóriában első helyezést ért el az 53 csapatos nemzetközi mezőnyből.

Rovatok