Kínát egykor Nagy-Britannia a lehetőségek kimeríthetetlen tárházának tekintette. Ma már egyre inkább fenyegetésnek tűnik.
Amikor John le Carré az 1950-es években, jóval azelőtt, hogy regényíróként hírnevet szerzett, csatlakozott a brit belbiztonsági szolgálathoz, az első munkája nem az volt, hogy a KGB-re vadásszon. A Nemzetközösség londoni diákjainak megfigyelésével bízták meg. Úgy gondolták, hogy kínai kémek szingapúri és malajziai, etnikailag kínai diákokat használnak ipari hírszerzésre. Nem volt a legérdekfeszítőbb munka. Le Carré megdöbbenve tapasztalta, hogy az MI5 Kína-szakértői „idős, nyugdíjas misszionáriusok voltak, akik tökéletlenül beszélték a nyelvet”.
Ma már a Kína-politika nem a hírszerzés világának hátsó udvarában helyezkedik el. Május 13-án a rendőrség három férfit, köztük egy volt királyi tengerészgyalogost vádolt meg azzal, hogy segítették a hongkongi − gyakorlatilag Pekingből irányított − hírszerző szolgálatot, és „külföldi beavatkozást” folytattak. A férfiakat a nemzetbiztonsági törvény alapján vádolták meg, amelyet 2023 júliusában fogadtak el részben azért, hogy a brit rendőrségnek jogkört adjon a kínai titkos tevékenység felderítésére és leküzdésére. Kína tagadja, hogy a hongkongi hírszerzésnek köze lett volna az ügyhöz – írja elemzésében a The Economist.
Ez a törvény az egyik aspektusa annak a figyelemre méltó változásnak, amely az elmúlt évtizedben Nagy-Britannia Kínáról alkotott képében végbement. A kapcsolat továbbra is bonyolult kérdéseket vet fel a jólét és a nemzetbiztonság, a nyitottság és a protekcionizmus közötti egyensúlyról.
De a héják többen vannak, mint a galambok.
Egy tavaly közzétett külpolitikai emlékeztető arra figyelmeztetett, hogy Kína „korszakos kihívást jelent az általunk preferált nemzetközi rend számára”. Ez az értékelés azóta tovább szigorodott, mivel Kína kettős felhasználású termékekkel látja el a háborúban az orosz védelmi ipart. Persze a képet még mindig lehet árnyalni. Május 8-án Sir Tony Radakin admirális, a brit vezérkar főnöke elfogadta Kína „felelős szerepét” az orosz nukleáris fenyegetések elhárításában 2022 végén. A tisztviselők azonban egyre gyakrabban veszik Kínát egy kalap alá Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával. Május 14-én Anne Keast-Butler, a GCHQ, a brit elektronikus hírszerző ügynökség igazgatója azt mondta, hogy jelenleg több erőforrást fordítanak Kínára, „mint bármely más feladatra”.
A május 13-i vádak jól illusztrálták azt, amit a brit elhárítás az ország biztonsága elleni többoldalú támadásnak tekint. Ennek egyik szála a kémkedés. Egy tavalyi jelentésében a parlament hírszerzési és biztonsági bizottsága megállapította, hogy a kínai „a világ legnagyobb állami hírszerző apparátusa”, amely mellett a brit szolgálatok „eltörpülnek”. Márciusban a kormány nyilvánosan azzal vádolta meg a kínai hackereket, hogy célba vették az ország választási bizottságát és a Kínával szemben kritikus képviselők e-mailjeit.
Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes szerint ezek a támadások „egyértelmű és tartós viselkedésmintát sugallnak, ami Kína ellenséges szándékát jelzi”. Áprilisban két embert, köztük egy korábbi parlamenti szakértőt, aki szorosan együttműködött a Kína-szkeptikus képviselők csoportjával, a China Research Grouppal, Kína számára folytatott kémkedéssel vádoltak meg. A londoni kínai nagykövetség a vádakat „rosszindulatú rágalmazásnak” minősítette.
Minden ország kémkedik. Ami a kínai kémkedést a tisztviselők szemében különösen kirívóvá teszi, az nemcsak a mértéke, hanem az a kár is, amelyet a brit gazdaságnak okoz. Egy októberi beszédében Ken McCallum, a MI5 főigazgatója elmondta, hogy 20 ezer britet – kétszer annyit, mint két és fél évvel korábban – kerestek meg feltételezett kínai ügynökök a LinkedInen és más hálózati oldalakon azzal a céllal, hogy technológiához jussanak olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia, a kvantumszámítás és a szintetikus biológia. Becslése szerint 10 ezer vállalkozás került a kínaiak látókörébe.
Áprilisban a kormány összehívta a 24 legjelentősebb egyetem vezetőit és biztonsági tisztviselőket, hogy megvitassák a finanszírozási források átláthatóságát és az érzékeny területeken dolgozó kutatók átvilágítását. A Civitas nevű agytröszt tavaly közzétett jelentése szerint 2017 és 2023 nyara között 46 egyetem 122 millió és 156 millió font közötti támogatást fogadott el kínai forrásokból, amelynek mintegy 16-20 százaléka olyan szervezetektől származott, amelyeket Amerika szankciókkal sújtott a Népi Felszabadító Hadsereghez fűződő kapcsolatai miatt.
A téma második szála a politikai beavatkozás. A kínai diaszpóra tagjai régóta panaszkodnak a kínai ügynökök által történő megfélemlítésre és kényszerítésre, mind fizikailag, mind virtuálisan.
Ez különösen a Hongkongból kivándoroltakat aggasztja, ahol márciusban egy újabb drákói nemzetbiztonsági törvény lépett hatályba.
Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi csoport szerint az egyetemen politikai vagy emberi jogi aktivizmusban részt vevő diákok gyakran tapasztalják, hogy követik, zaklatják őket, és Kínában lévő családjuk is fenyegetéseknek van kitéve. „Minden alkalommal van valaki, aki filmez” – jegyezte meg egy diák. „Nem mondanak semmit, csak állnak ott, kezükben a telefonjukkal.”
A harmadik szál a kínai technológia kérdése. 2019-ben és 2020-ban Nagy-Britannia éles vitába keveredett arról, hogy a nyugati országoknak el kellene-e távolítaniuk a Huawei technológiai óriáscég által gyártott berendezéseket az 5G-s mobilhálózataikból. Az amerikai és ausztrál hírszerzők szerint a kínai technológia súlyos biztonsági kockázatot jelent; a britek ragaszkodtak ahhoz, hogy az eszközök gondos ellenőrzésével kezelni tudják a problémát. Nagy-Britannia végül engedett, részben a Huawei ellen bevezetett amerikai szankciók miatt. Azóta „kormányzati szempontból érzékeny helyszíneken” betiltotta a kínai gyártmányú megfigyelő kamerák használatát.
Ez nem zárta le a kínai technológia alkalmazásával kapcsolatos vitát. A helyi önkormányzati hatóságoknak Nagy-Britanniában továbbra sem kötelességük eltávolítani az ilyen kamerákat. Angliában és Walesben a rendőrség legalább egyharmada használ megfigyelőkamerákat, amelyeket a Hikvision gyártott, egy kínai cég, amelyet Amerika feketelistára tett, mert szerepet játszott a kínai Hszincsiang tartományban az ujgurok tömeges elnyomásának támogatásában.
A kínai gyártmányú celluláris modulok (CIMS) – lényegében más eszközökbe épített kis vezeték nélküli alkatrészek, a kameráktól kezdve az intelligens mérőórákon át az internetrouterekig és a járművekig – szerepével kapcsolatban újabb vita van kialakulóban, és a szkeptikusok szerint Kína adatlopásra vagy a kritikus nemzeti infrastruktúra megzavarására használhatja őket.
Mindezekre válaszul a brit kormány jogi és szabályozási eszközök egész sorát dolgozta ki. Az egyik a nemzetbiztonsági törvény, amely új hatáskörrel ruházza fel a kormányt a külföldi állam ügynökeként eljáró személyek felelősségre vonására.
Egy másik a 2021-ben elfogadott nemzetbiztonsági és beavatkozási törvény, amely lehetővé teszi a külső beavatkozások ellenőrzését, és ezek több mint fele az első teljes évben, amikor a törvény hatályban volt, kínai cégeket érintett. Ott van még a felsőoktatási szólásszabadságról szóló törvény, amelynek főbb rendelkezései augusztusban lépnek hatályba. Ez arra kötelezi az egyetemeket, hogy védjék a szólásszabadságot az egyetemen, és valószínűleg a brit egyetemeken működő, kínai finanszírozású intézetek és ösztöndíjak korlátozásához fog vezetni.
A Kína-szkeptikusok számára ez még mindig nem elég. Az egyik probléma a meglévő rendelkezések végrehajtása: a BT, az ország fő távközlési szolgáltatója két határidőt is elmulasztott arra, hogy eltávolítsa a Huawei felszerelését hálózatának központi részéből. A másik probléma az, hogy számos kulcsfontosságú hatáskör nincs a kormány kezében. A felsőoktatási törvény például nem terjed ki Skóciára, Észak-Írországra és Walesre.
Van egy hatalmas nyitott ajtó, amelyet Skóciának hívnak”
– panaszkodik Stewart McDonald, a Skót Nemzeti Párt képviselője – „és a Whitehallban senki sem foglalkozik ezzel a kérdéssel úgy, ahogyan azt kellene”. A Hawks azt szeretné, ha Kínát a nemzetbiztonsági törvény alapján az országok „kiemelten ellenőrzött” csoportjába sorolnák, ami szigorú regisztrációs követelményeket írna elő a „Kína irányítása alatt” tevékenykedő személyekre vagy szervezetekre.
Ez nem minden banknak és vállalatnak tetszik. Kína Nagy-Britannia ötödik legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált, és az ellátási láncokba is bekapcsolódott. Ennek a kapcsolatnak a feloldása komoly kompromisszumokkal jár. A kínai elektromos járművek növekvő importjáról szóló vita például az olcsóbb autók és a gyorsabb kibocsátáscsökkentés előnyeit állítja szembe a tisztességtelen versenytől és a biztonsági kockázatoktól való félelemmel.
A héják és a galambok abban talán egyetértenek, hogy Nagy-Britanniában nincs elég szakértő ahhoz, hogy megértse Kínát.
A Felsőoktatási Statisztikai Egyesület szerint a kínai tanulmányokat folytató hallgatók száma 2012 és 2021 között 31 százalékkal csökkent. A Whitehall 2023-ban ígéretet tett arra, hogy megduplázza a Kínával kapcsolatos kormányzati szakértelem bővítésének finanszírozását, de Sam Hogg, a Pekingből Nagy-Britanniába című hírlevél szerzője szerint „nagyon kevés pénzügyi ösztönző van arra, hogy valaki Kína-szakértővé váljon, és végigmássza a szamárlétrát”. Szerinte sok Kína-szakértő köztisztviselő elveszítette a motivációját vagy átnyergelt a magánszektorba. Ez gyenge alapot szolgáltat annak megvívásához, amit McCallum „évtizedeken át tartó stratégiai versenynek” nevezett.
(Borítókép: Rendőrök ellenőriznek egy térfigyelő kamerát Kínában. Fotó: Costfoto / NurPhoto / Getty Images)