Index Vakbarát Hírportál

Többen meghaltak és eltűntek földcsuszamlások miatt Nepálban

2024. július 12., péntek 08:22

Ismét halálos áldozatokkal járó földcsuszamlások történtek Nepál különböző régióiban. Június közepe óta a földcsuszamlások és áradások következtében már legalább 91 ember halt meg.

Legkevesebb tízen meghaltak és többtucatnyian eltűntek a Nepál különböző régióiban történt földcsuszamlások miatt – írja az MTI.

Bagmati tartomány délnyugati Csitvan kerületében, Katmandutól 86 kilométerre nyugatra a földcsuszamlások két buszt sodortak a Trisuli folyóba a hajnali órákban – számolt be róla pénteken Dan Bahadur Karki rendőrségi szóvivő.

Tájékoztatása szerint az egyik buszon, amely Katmanduból Gaurba tartott, 41-en utaztak, a másik, Birgandzsból Katmanduba tartó járaton pedig 24-en voltak. A helyi hatóságok a katonaságot és a rendőrséget is bevonták a 65 eltűnt utas utáni kutatásba.

A fővárostól 150 kilométerre nyugatra fekvő Kaski kerületben tíz ember lelte halálát, mert három házra zúdultak földcsuszamlások.

Június közepe óta a földcsuszamlások és áradások következtében már legkevesebb 91 ember vesztette életét Nepálban.

Puspa Kamal Dahal nepáli kormányfő pénteken a közösségi médiában fejezte ki a katasztrófa miatti megrendültségét, és hatékony kutatási és mentési munkálatokra utasította a kormányszerveket.

Rovatok