Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárgott, Emmanuel Macron így vélekedik Orbán Viktorról

2024. július 13., szombat 08:23 | aznap frissítve

A kiszivárgott információk szerint Emmanuel Macron francia elnök kifejtette, hogy a NATO egységesen „nagy tisztelettel” viseltet Magyarország iránt. A francia államfő szerint minden államnak megvan a joga a saját szuverenitásához. Az elnök szerint Orbán Viktor diplomáciai útjai „nagyon hasznosak” voltak, ugyanakkor a látogatásokon egyedül Magyarország nevében tárgyalt a miniszterelnök.

A Mandiner értesülése szerint Magyarország szuverenitását hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök a NATO-csúcson, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök békemissziójáról kérdezték.

A lap információi szerint a francia elnök visszafogottan beszélt Orbán Viktor oroszországi és kínai útjáról, valamint a Donald Trumppal történt egyeztetéséről. Majd hangsúlyozta, találkozott Orbán Viktorral, és továbbra is kitart az álláspontja mellett, hogy

minden államnak megvan a joga a saját szuverenitásukhoz és ahhoz, hogy diplomáciai kapcsolataikat függetlenül intézzék.

Macron később állítólag arra is kitért, hogy a magyar kormányfő látogatásai szerinte „nagyon hasznosak” voltak, de ezeken a látogatásokon „egyedül” Magyarország nevében tárgyalt a miniszterelnök. A francia elnök azt is kifejezte, a NATO egységesen „nagy tisztelettel” viseltet Magyarország iránt.

Megszólalt a Kreml is

Érdemes felidézni, hogy Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában azt mondta, hogy a NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak. „A NATO de facto teljes mértékben részese az Ukrajna körüli konfliktusnak. Ezt meg kell állapítani, és adott esetben itt az ideje, hogy mindezt a folyamatot a nevén nevezzük.”

Majd így fogalmazott: „látjuk, hogy vannak (Nyugaton) olyan vezetők, akik józanabb, előremutatóbb nézeteket vallanak. Látjuk, hogy milyen nyomásnak vannak kitéve” – mondta a Kreml szóvivője, példaként említve meg az európai vezetők Orbán Viktor miniszterelnök közvetítő fellépésével kapcsolatos nyilatkozatait.

Nem elég, hogy teljességgel eltagadják a jogköreit, de általában véve megkérdőjelezik ezen utazásainak legitimitását, és szinte már-már arra készülnek, hogy semmissé nyilvánítsák Magyarország jelenlegi elnökségét az EU Tanácsában

– hangoztatta Peszkov Orbán Viktor Kijevet, Moszkvát és Pekinget érintő békemissziójáról szólva, majd hozzátette: „Látjuk, hogy micsoda nyomásgyakorlás történik, ezért természetesen a józan hangoknak nagyon nehéz áttörniük a konfrontatív érzelmek ilyen koncentrációján.”

Rovatok