Index Vakbarát Hírportál

Egy svájci párt szerint okkultista és sátánista az Eurovíziós Dalverseny

2024. július 13., szombat 18:34

Konzervatív csoportok azzal fenyegetőznek, hogy megakadályozzák, hogy Svájc adjon otthont a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválnak. Céljuk elérése érdekében népszavazást kényszerítenek ki a potenciális házigazda városokra, mondván, hogy a dalverseny egy propagandaesemény, amely a sátánizmust és az okkultizmust ünnepli.

Svájc nyerte el a világ legnagyobb élő zenei eseményének rendezési jogát, miután a svájci énekes Nemo a The Code című számával első helyen végzett a 2024-es Eurovíziós Dalversenyen. Zürich, Genf, Bern és Bázel mind pályázatot nyújtott be az ötnapos rendezvény megtartására. 

A keresztény-konzervatív Svájci Szövetségi Demokratikus Unió (EDU) azonban közölte, hogy az ország demokratikus rendszerét kihasználva igyekszik majd népszavazásra bocsátani a pályázó városok kérelmét − írta meg a The Guardian.

„Az Eurovíziós Dalverseny egy borzalmas propagandaesemény” − fogalmazott az EDU kedden a közösségi médiában közzétett bejegyzésében, hozzátéve: „egy olyan ország, amely helyszínt biztosít egy ilyen undorító szemétnek, nem emeli az imázsát, hanem csupán saját szellemi hanyatlását mutatja be”.

Samuel Kullmann, az EDU egyik vezető politikusa az SRF svájci műsorszolgáltatónak elmondta, hogy pártját zavarja, hogy az Eurovízió egyre inkább

ünnepli vagy legalábbis tolerálja a sátánizmust és az okkultizmust. Egyre több művész mutat be nyíltan okkultista üzeneteket, és hangsúlyozza azokat a megfelelő szimbólumokkal.

Az ír énekesnő, Bambie Thug színpadi show-műsora a 2024-es versenyen egy ördögszarvú táncost és egy gyertyákból álló kört tartalmazott, amelyben egy pentagramma volt, amely fordított formában gyakori sátánista szimbólum. A malmői döntőben Nemo lett az első nem bináris előadó, aki a verseny 68 éves történetében megnyerte a versenyt egy olyan dallal, amely a férfi és női nemi normákon túli identitását ünnepli.

Az EDU egy kisebb politikai párt, amely csak egy mandátummal rendelkezik a svájci nemzeti tanácsban, de népszavazási kezdeményezéseit egyes kantonokban a nagyobbik jobboldali Svájci Néppárt (SVP) és a Svájci Adófizetők Egyesülete támogatta. Az SVP ifjúsági szárnya a népszavazás támogatásának indokaként a harmadik nem bevezetését és a „nyílt antiszemitizmust” említette. A májusi malmői döntő és elődöntő helyszíne előtt nagyszabású palesztinbarát tüntetések voltak.

Az Eurovíziót rendező svájci városok elleni népszavazás nem feltétlenül a politikai jobboldal javára dőlne el, de a népszavazás veszélye óriási bizonytalanságot jelent a szervezők számára. A szavazásra november előtt nem kerülhet sor, de a 2025. májusi eseménynek otthont adó várost a tervek szerint augusztus végéig választja ki a Svájci Műsorszolgáltatási Vállalat az Európai Műsorszolgáltatási Unióval egyeztetve.

Rovatok